Közösségi oldalak

Belföld

A gázolaj mellett a traktorokat is lopta a szomszéd Medgyesbodzáson

Több száz liter gázolajat csapoltak le egy mezőgazdasági gépből Medgyesbodzáson. A nyomozók kiderítették, hogy az egyik szomszéd járt át lopni, az üzemanyag mellett kisgépeket is vitt el.

 

Medgyesegyházán, a rendőrőrsön 2024. január 11-én délután jelentette be egy férfi, hogy a lakatlan, de körbekerített medgyesbodzási telephelyén álló mezőgazdasági vontatójának a gázolajtartályát az elmúlt hetekben megfúrták, és a tankból 350 liter üzemanyagot csapoltak le. Emellett a műhelyből is hiányzik több kisgép. A nyomozók nem sokkal később előállították a kertlábszomszédban lakó 23 éves fiatalembert, mert azt gyanították, hogy ő károsíthatta meg a gazdálkodót. Nem csalt a megérzésük, a férfi beismerő vallomást tett.

Azt állította, hogy január első napjaiban az egyik ismerőse látogatta meg és megkérdezte tőle, nem tud-e gázolajat szerezni. Ezután ment át a szomszédba és kannákkal hordta át az üzemanyagot. Többször is fordult, így tankolták fel az ismerős autóját. Végül a műhelybe ment be, hegesztőt, fúrót, sarokcsiszolót és akkumulátor töltőt vitt át magához, mindent az ágyneműtartóba tett, majd másnap túladott a dolgokon. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a 23 éves férfi ellen lopás vétség miatt indított büntetőeljárást – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

 

YouTube csatorna

Archívum