Közösségi oldalak

Sport

Füzesgyarmati kupabúcsú Algyőn

Fotó: Gidai Piroska

Hosszabbításos csata után ért véget a füzesgyarmati együttes Magyar Kupa szereplése. A sárrétiek fiatal alakulata a Csongrád-Csanád megyei I. osztályban érdekelt Algyő otthonában maradt alul 120 percnyi játékot követően.

Az 5. percben leszakadt az ég Algyőn, azt követően végig esőben gyűrték egymást a csapatok, nem túl magas színvonalon. A játék a két tizenhatos között folyt, a hazaiak egy szöglet utáni fejesből szereztek vezetést, amire a vendégek részéről kilátás sem volt válaszolni.

A második félidőben már a gyarmatiak birtokolták többet a labdát és irányítottak, ennek lett a hozománya az egyenlítés is egy átlövésből. A hazaiak ekkor már inkább csak a védekezésre fókuszáltak és próbálták óvni az eredményt. Azt viszont sikerrel tették, így jöhetett a hosszabbítás.

Ennek az első perceiben már a negyedik kényszerű cseréjüket merítették ki a vendégek sérülések miatt, ezért ki sem tudták használni a maximálisan bevethető létszámot, pedig ennek ekkor már lett volna jelentősége. A hosszabbítás során már egy felforgatott csapat volt a pályán részükről, az első felvonás végén ráadásul az egyik védőjük kezére pattant a labda, a játékvezető pedig büntetőt adott, amit értékesített is az Algyő. Az utolsó negyedórára paprikássá vált a hangulat, a sárrétiek számára nem adódott lehetőség a büntetőpárbaj elérésére.

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés

Algyői SK–Füzesgyarmati SK 2–1 (1–0, 1–1, 2–1)
Algyő, 100 néző
Vezette: Dévényi Balázs.
Gólszerző: Rádi (35.), Kovács M. (105. – 11-esből), ill. Hoffmann (71.).

Algyő: Heckó – Rádi, Vastag, Horváth A., Dudás (Daróczi, 119.) – Pióker (Vánkay, 63.), Csányi (Kardos), Patai (Kovács M., 63.), Semjényi – Deák (Kiss R.., 82.), Selyem (Bochholz, 91.). Edző: Fülöp Tibor.

Füzesgyarmat: Zsibrita – Soós (Marozsán, 49.), Mező, Csáki, Pinte (Bella, 41.) – Kabály, Mezei – Hoffmann (Csaplár, 81.), Kis Sz., Szabó B. (Kiss P., 94.) – Sándor. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – Részben tudatosan, részben kényszerű okokból azok is lehetőséget kaptak, akik eddig még nem léphettek pályára, vagy kevesebbet szerepeltek. Vannak akik pozitív benyomást tettek rám, de olyanok is, akik leverték a lécet. Az eredmény egyértelműen csalódás számomra, de a játék összképe alapján reális. Gratulálok az Algyőnek!

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

YouTube csatorna

Archívum