Közösségi oldalak

Sport

Elérte célját Tiszaföldváron a Békéscsaba Előre

Ha nehezen is, de elérte célját Tiszaföldváron a Békéscsaba 1912 Előre csapata. A lilák a szombati Magyar Kupa mérkőzésen hullámzó teljesítményt nyújtva, két pontrúgásból elért góllal múlták felül a tíz emberrel is lelkesen és szervezetten teljesítő Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú riválist.

Ahogyan az várható volt, a csabai együttes kezdettől nagy elánnal támadott, csak az volt a kérdés, hogy mikor juttatja érvényre az osztálykülönbséget. A házigazdák szervezetten védekeztek, az Előre kapujáig azonban csak elvétve jutottak a félidő derekáig. Ekkor viszont felbátorodtak, átvették az irányítást és a vezetés megszerzésére is voltak lehetőségeik.

A szünetben után eleredt az eső. A csúszós talajon a lilák kezdeményeztek többet, mégis a földváriak előtt adódott az addigi legnagyobb lehetőég, de a 17 méteres Bozsó-lövés a felső lécen csattant. A másik oldalon Fehér szabálytalankodott a tizenhatoson belül piros lapot érően, a büntetőt pedig Zádori vágta laposan a bal sarokba. A hazaiak sokat veszítettek az „üzemi hőfokukból”, a csabaiaknak új lendületet adtak a cserék. Közülük Pintér szépségdíjas szabadrúgásból növelte tovább az előnyt. Nem tűnt úgy, hogy ebből a helyzetből felállhat a hazai gárda. A harmadik góljára hajtott a Békéscsaba, ehelyett mégis szépítés lett a vége, mert Váradi ellökte az egyik támadót a hosszabbítás kezdetén, a büntetőt pedig Bozsó gólra váltotta.

Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés

Tiszaföldvár SE–Békéscsaba 1912 Előre 1–2 (0–0)
Tiszaföldvár, 300 néző
Vezette: Baranyai Dávid Mihály.
Gólszerző: Bozsó (91. – 11-esből), ill. Zádori (54. – 11-esből), Pintér (72.).
Piros lap: Fehér (53.).

Tiszaföldvár: Jakab – Háda (Budaházi, 73.), Fehér, Hajdú V., Borgulya – Antman, Bozsó, Bódai, Szőke (Palatinusz, 79.) – Lukács (Pápai, 66.), Csikós (Prágai, 79.). Edző: Sonkoly Lajos.

Békéscsaba: Krnács – Fazekas (Bacsa, 74.), Albert, Babinyecz, Hodonicki – Komáromi, Zvara (Váradi, 74.), Mikló (Mihály, 64.) – Geiger, Ilyés (Sármány, 64.), Zádori (Pinér, 64.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – A célunkat elértük, megszereztük a továbbjutást. Megvoltak a helyzeteink a nagyobb arányú győzelemre is, sajnos a pálya talaja nem volt ideális, ez nem annyira kedvezett nekünk, de a győzelmünkhöz így sem férhetett kétség.

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

YouTube csatorna

Archívum