Közösségi oldalak

Belföld

Hat tolvajt kapcsoltak le Kétegyházán

Az elmúlt hónapokban több lopás történt Kétegyházán. A rendőrök a bűncselekményekkel összefüggésben egyszerre hat gyanúsítottat fogtak el, a férfiak őrizetben vannak.

Kétegyházán, 2023. március 22-én hajnalban összehangolt rendőri intézkedés zajlott. A Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei az elmúlt hónapokban a településen történt lopások feltételezett elkövetőit fogták el. Tavaly novemberben és decemberben építési területekről tűntek el különböző fémdolgok és gépek, többek között alumíniumkordon, aggregátor és rézkábelek.

Idén januárban egy háznak elvitték az utcakapuját, a fémből készült kerítésének egy részét, illetve a házból bútorokat, valamint mosógépet, bojlert, fürdőkádat loptak el. Februárban pedig arról érkezett bejelentés, hogy a Nagy Sándor utcában felszedték egy darabon a járdát, 160 beton járólapot vittek el. A történtek kapcsán indult nyomozások során a rendőrök látókörébe került több család, akik a gyanú szerint úgy jutottak pénzhez, hogy lopott dolgokat adtak el, illetve adtak le egy szomszédos városban működő fémfelvásárlónál.

A rendőri egységek egy időben tíz helyen jelentek meg, és hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit fogtak el, mindannyian kétegyháziak. Kihallgatásukkal egyidőben a nyomozók átkutatták azokat a helyeket, ahol lopott dolgokat tárolhattak, illetve olyan embereket kerestek és hallgattak ki, akiknek tudomása lehet a bűncselekményekről, az elkövetőkről. A hat gyanúsítottat a Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette. A nyomozók vizsgálják, hogy az egyes bűncselekményekben melyiküknek milyen szerepe volt, illetve hogy voltak-e további társaik. Emellett tisztázzák, hogy felelőssé tehetők-e a felsoroltakon kívül más bűncselekmények elkövetéséért is – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

YouTube csatorna

Archívum