Közösségi oldalak

Belföld

Közlekedési balesetek Gyulán, Békéscsabán, Szarvason és tolvajt fogtak Mezőberényben

Békés megyében 2023. március 23-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Damjanich utcában 6 óra 30 perc körül személygépkocsi kerékpárossal ütközött, a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.

Békéscsabán, a Lorántffy utca és a Károlyi Mihály utca kereszteződésében egy elektromos rollerrel közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy autósnak. Összeütköztek és a nő könnyebben megsérült.

Gyulán, a Szabadkai út és a Szent István utca kereszteződésében 17 óra 30 perc körül, szintén elsőbbségadás elmulasztása miatt kerékpáros személygépkocsival ütközött, a biciklis nő súlyos sérüléssel került kórházba.

Szarvason, a Zrínyi utcán 18 óra 45 perc körül személygépkocsi érintőlegesen ütközött egy kerékpárossal, a biciklis fiatalember könnyebben megsérült.

Mezőberényben, egy lakóház udvaráról 2023. március 21-e és 23-a között elloptak négy alufelnit a rájuk szerelt gumiabroncsokkal együtt. A történtekről érkezett bejelentés után a rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves mezőberényi férfit. A felniket lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

YouTube csatorna

Archívum