Közösségi oldalak

Sport

Győzelem Füzesgyarmaton az év utólsó hazai mérkőzésén

Fotó: Erdős Norman

Győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata, amely a 18. játéknapra kisorsolt szombati bajnokiján kétszeri hátrányból billentette maga javára a Jászberény elleni mérkőzést. A sárrétiek ezzel a sikerrel a 11. helyre léptek előre a tabellán.

Az első félidőben a hazai együttes húsz percnyi előnyt adott a Jászberénynek. A vendégek már a 8. percben vezetést szereztek, egy védőktől kapott ajándék labdát Ludasi 8 méterről vágott a felső sarokba. A mély talajon sok hiba csúszott az átadásokba, a félidő közepétől azonban egyre inkább fölénybe került az FSK. Hamarosan jött is az egyenlítő gól. A 25. percben Achim Sebastian tálalt pontosan Kis Szabolcs elé, aki 11 méterről nem hibázott. A folytatásban többet támadott a Gyarmat, a kapu előtt azonban elfogyott a tudomány.

A második félidőben sem változott a játék képe, túlnyomó részt a jászságiak térfelén pattogott a labda. A védelmük azonban egy újabb ajándékkal lepte meg a vendégeket. Az 58. percben a jobb szélen hosszan felívelt labda Borics elé került, aki bevezette a tizenhatoson belülre és 10 méterről a hezitáló Fildan mellett a bal alsó sarokba passzolt. Nem sokáig örülhettek azonban a jászságiak, mert két minutával később Pataki beívelését, Popescu az ötös vonaláról átfejelte a kapus felett. Nagy erőkkel támadott a hazai csapat, ennek eredményeként a 76. percben Achim Sebastian pontos centerezését némi tumultus után Virág estében kotorta a kapuba. A látogatók a végjátékban kinyíltak az egyenlítés érdekében, ezt kihasználva utolsó momentumként Orovecz biztosította be a gyarmatiak győzelmét.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Jászberényi FC 4–2 (1–1)
Füzesgyarmat, 50 néző
Vezette: Sándor Csaba (Piskóczi Viktor, Benkő Róbert).
Gólszerző: Kis Sz. (25.), Popescu (60.), Virág (76.), Orovecz (93.), ill. Ludasi (8.), Borics (58.).

Füzesgyarmat: Fildan – Achim Á., Raducu, Oltean, Pataki – Achim S. (Urbanowski, 84.), Bódis, Kis Sz. (Vasziljevics, 61.), Cigan (Orovecz, 61.) – Virág, Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Jászberény: Menczeles – Ludasi (László, 67.), Sárossy (Nagy Sz., 79.), Lami, Perevuznik, Horváth A. – Borics (Mertse, 73.), Szőllősi, Varjas – Kurunczi, Remili. Vezetőedző: Lakatos Béla.

Boros Tibor: – Ennyi gyenge egyéni teljesítmény mellett még soha nem nyertünk NB III-as mérkőzést, de ilyenkor is igaz, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni.

Videó: Sportklub

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum