Közösségi oldalak

Sport

Négygólos előnnyel utazhat Írországba a Ferencváros

A ferencvárosi Ryan Mmaee (j2) és Andrew Lyons, az ír csapat játékosa a labdarúgó Európa-liga selejtezõjének negyedik fordulójában játszott Ferencváros – Shamrock Rovers mérkõzésen a Groupama Arénában 2022. augusztus 18-án. MTI fotó: Illyés Tibor

A Ferencváros otthon 4-0-ra legyőzte az ír Shamrock Rovers együttesét az Európa-liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában csütörtökön, a párharc első felvonásán. A visszavágót jövő héten rendezik, a győztes a sorozat főtáblájára jut.

A magyar bajnok már a 13. percben vezetést szerzett az argentin Carlos Auzqui révén, a szünet előtt pedig Adama Traoré növelte az előnyt. Utóbbi rögtön a fordulás után is betalált, a végeredményt pedig a bosnyák Eldar Civic állította be a hosszabbításban. A visszavágót egy hét múlva Dublinban rendezik. A párharc győztese a második számú európai kupasorozat, míg a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében szerepelhet ősszel.

A Ferencváros a várakozásoknak megfelelően az első perctől magához ragadta a kezdeményezést. Bár a vendég játékosok fizikailag erősebb felépítésűek voltak, sebességben messze elmaradtak a hazai futballistáktól, akik ezt kihasználva vezették a veszélyes támadásaikat. Nem kellett sokat várni az első magyar helyzetre, de Ryan Mmaee lövése a bal kapufán csattant. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor érik góllá a ferencvárosi fölény, erre a 13. percben került sor. A vezetés megszerzése után valamelyest visszavett a tempóból a magyar bajnok, ennek nyomán fölénye megmaradt, de újabb helyzeteket nem tudott kidolgozni. Eleinte az ivószünet sem segített a hatalmas hőségben egyre kényelmesebbé váló iramon, de a szünet előtti percekben ismét beszorult az ír csapat. Előbb Ryan Mmaee nagyszerű cselsorozat után ismét a kapufát találta el, majd alig egy perccel később okos gólpasszát Traoré váltotta gólra.

A folytatásban sem változott a játék képe, nem volt egy súlycsoportban a két gárda, Traoré második góljával pedig hamar magabiztossá tette az előnyt. A harmadik gól végleg megtörte a szigetországiak ellenállását, ugyanis sorra futottak végig a gyors és közönségszórakoztató hazai akciók, záporoztak a lövések a vendégek kapujára. A csapattársak érezhetően gólt akartak rúgatni a súlyos sérülése után alig néhány hete visszatért Ryan Mmaeeval, de a marokkói támadó a legnagyobb ziccereket is elhibázta, így nem nőtt tovább a különbség. A hajrában a Ferencváros már nem erőltette a támadásokat, de még így is volt néhány lehetősége, amelyek közül az egyiket a csereként beálló Civic váltotta gólra, ezzel a hosszabbításban jószerivel eldöntötte nemcsak a meccset, hanem a párharcot is.

Európa-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés

Ferencváros-Shamrock Rovers (ír) 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 15 239 néző
Vezette: Glenn Nyberg (svéd)
gólszerzők: Auzqui (13.), Traoré (35., 48.), Civic (94.)
sárga lap: Auzqui (27.), Knoester (45+2.), illetve Hoare (13.), Grace (48.), Farrugia (72.)

Ferencváros: Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka (Civic, 84.) – Besic (Vécsei, 70.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 63.), Nguen, Traoré (Mercier, 84.) – R. Mmaee (Boli, 63.)

Shamrock Rovers: Mannus – Hoare, Cleary, Grace – Gannon (Farrugia, 60.), Watts (Ferizaj, 70.), O’Neill, Kavanagh (Byrne, 60.), Lyons – Gaffney (Towell, 60.), Greene (Tetteh, 79.)

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum