Közösségi oldalak

Hírek

Embercsempészekkel és határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Lőkösháza közelében

Embercsempészéssel gyanúsítanak a rendőrök három férfit, akik egy magát szíriai állampolgárnak valló nőnek segítettek abban, hogy illegálisan átlépje az államhatárt.

Két férfit és egy nőt tartóztattak fel a rendőrök 2022. augusztus 2-án 13 óra előtt néhány perccel Lőkösháza külterületén. Mindhárman szíriai állampolgárnak mondták magukat, de személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Valamennyien Románia felől illegálisan lépték át az államhatárt. A rendőrök előállították őket a Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltségre.

Az eljárás során az esettel összefüggésbe került egy osztrák honosságú személygépkocsival közlekedő szír férfi is, akit néhány órával korábban az elfogás helyszínének közelében ellenőriztek a rendőrök. Őt is előállították a határrendészeti kirendeltségre. A nyomozók a három férfit, akik a gyanú szerint segítettek a nőnek abban, hogy illegálisan átlépje az államhatárt és eljusson Nyugat-Európába, embercsempészés bűntett elkövetésével gyanúsítanak és őrizetbe vették mindhármukat. A nő ellen idegenrendészeti eljárás indult, majd a magyar rendőrök átadták őt a román hatóság képviselőinek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum