Közösségi oldalak

Gazdaság

Shell-vezérigazgató: Igazán kemény lesz a tél Európában

Ben van Beurden a Shell vezérigazgatója

Ben van Beurden szerint az európai fogyasztóknak fel kell készülnie arra, hogy bizonyos energia-adagokkal kell majd gazdálkodniuk.

Ben van Beurden szerint az Ukrajnában zajló háború miatt az árak jelentősen emelkednek, ezért a legrosszabb esetben az európai fogyasztóknak fel kell készülnie arra, hogy bizonyos energia-adagokkal kell majd gazdálkodniuk

– írja az ATV.

„Igazán kemény lesz a tél Európában”

– mondta Van Beurden az Aurora tavaszi konferencián csütörtökön Oxfordban.

„Mindannyiunknak szembe kell néznie az energiaárak jelentős emelkedésével. A legrosszabb esetben Európának racionalizálnia kell energiafogyasztását azzal, hogy a fogyasztók csak bizonyos adagokkal gazdálkodhatnak”

– fogalmazott a Guardian beszámolója szerint.

A brit háztartások átlagos energiaszámlája a becslések szerint ezen a télen évi 3300 font fölé emelkedik – ez több mint kétszerese a tavalyi év azonos időszakában fizetett összegnek –, mivel a megugró nagykereskedelmi energiaköltségek a fogyasztókra hárulnak.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum