Közösségi oldalak

Gazdaság

Közel 14 milliárd forintból újultak meg duzzasztóművek és zsilipek országszerte

Közel 14 milliárd forintból újultak meg duzzasztóművek és zsilipek országszerte

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) közel 14 milliárd forintos forrásából három duzzasztómű és négy zsilip újult meg Magyarországon – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Laczi Zoltán tájékoztatása szerint a „Nagyműtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója” című vízügyi beruházás a Széchenyi 2020 programon belül, az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és 6 területi vízügyi igazgatóság közreműködésével, több mint 13,8 milliárd forintból valósult meg.

A beruházás részeként felújították és korszerűsítették a bajai Deák Ferenc-zsilipet, a dunakiliti és a nicki duzzasztóművet, a budapesti Kvassay-hajózsilipet, a Kiskörei vízlépcsőt, valamint a Góri tározó zsilipjét és Tiszavasvárinál a Nyugati-főcsatorna beeresztő műtárgyát.

A szóvivő közölte: az MBH-HÍD Konzorcium által elvégzett rekonstrukciókra azért volt szükség, mert az érintett vízügyi létesítmények jelentős részénél elengedhetetlenné vált a korszerűsítés. A felújított zsilipek és duzzasztók alapvetően befolyásolják Magyarország vízgazdálkodását, állapotuk megőrzése, javítása nélkülözhetetlen a biztonságos üzemeltetésükhöz és hatékonyabb, gazdaságosabb működtetésükhöz – tette hozzá.

 

A fejlesztés eredményeként a hét létesítmény továbbra is képes lesz ellátni jelentős térségi szerepét az árvízvédelem, az ivó- és öntözővíz biztosítása, az energiatermelés, a hajózás, valamint a szabadidős és rekreációs célú hasznosítás terén – húzta alá. Kitért arra is, hogy a beruházássorozat csütörtöki ünnepélyes átadásának helyszíne az idén 49 éves Kiskörei vízlépcső volt, ahol a duzzasztóművön, a hajózsilipen és a hullámtéri duzzasztóművön is felújították a vasbeton felületeket, a fémszerkezeteket, továbbá a gépészeti és a villamos berendezéseket.

Megtörtént a pillérek, a darupálya, a nyílások, a pillérhelyiségek, a hajózsilip és a hídszerkezet betonfelületeinek javítása és korrózióvédelme, a dilatációs egységek cseréje, valamint részben megújult az üzemi híd útburkolata. Kicserélték a vízlépcső szegmenstábláinak támcsapágyait, hidraulikus munkahengereit, tápegységeit, csővezetékeit és szelepeit. A kivitelező ugyancsak elvégezte a hajózsilip berendezéseinek és szerelvényeinek cseréjét és a hullámtéri duzzasztómű elzáró szerkezeteinek felújítását.

Megújultak az elektromos berendezések is: korszerűsítették a vezérlőrendszert, a kommunikációs kábelhálózatot, az üzemirányító számítógépeket és programokat, a szünetmentes tápellátást, a hullámtéri duzzasztómű transzformátorállomását és modern térvilágítást kapott az üzemi híd. A beruházás része volt a duzzasztóművön, a hajózsilipen és a hullámtéri duzzasztóművön lévő daruk felújítása, korrózióvédelme, távvezérlő és biztonságtechnikai berendezéseinek korszerűsítése – mondta Laczi Zoltán.

MTI