Közösségi oldalak

Külföld

Taroltak a Ferrarik a szezonnyitón Szahírban

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es világbajnoki idény idei első futamát, a Bahreini Nagydíjat vasárnap Szahírban.

A 24 éves pilóta a pole pozícióból rajtolva, kiváló versenyzéssel diadalmaskodott, és teljesen megérdemelten aratta pályafutása harmadik sikerét. A Ferrari ráadásul dupla sikerrel indította az esztendőt, Leclerc mögött ugyanis csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel, a címvédő Max Verstappen (Red Bull) műszaki hiba miatt a futam végén kiállni kényszerült.

Fotó: F1News.ru

A 2022-es idény első rajtját az élmezőny tagjainak többsége jól kapta el, a leglátványosabban Valtteri Bottas (Alfa Romeo) ragadt be, ő egy kör alatt a hatodikról a tizenkettedik helyig csúszott vissza. Az első három pozícióban kisebb csaták és előzési próbálkozások ellenére maradt a Leclerc, Vertappen, Sainz sorrend, ugyanakkor az első néhány körben Kevin Magnussen (Haas) gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, de kevés ideig haladt a negyedik helyen, hamarosan visszaesett hetediknek.

Az első kerékcseréket a 12. és a 16. kör között tudta le az élmezőny, legkorábban az ötödikként száguldó Hamilton hajtott a boxba új abroncsokért, öt körrel később pedig már arra panaszkodott a csapatrádión, hogy korai volt a kiállása. Az új gumikkal Leclerc és Verstappen vívott látványos, kemény, de sportszerű csatát az első helyért három körön keresztül, ezek a jelenetek pedig azt erősítették, hogy a szabálymódosításokkal az F1 irányítói elérték a kitűzött célt, vagyis több lett a szoros küzdelem és az előzés, így izgalmasabbá vált a verseny.

A folytatásban Leclerc-nek sikerült meglépnie Verstappentől, a második kerékcserék előtt a monacóinak már négy másodperc volt az előnye holland riválisával szemben. Ez a különbség a boxkiállások után sem csökkent jelentősen, miközben a másik Ferrarival Sainz tartotta a harmadik pozíciót, mögötte Sergio Pérez (Red Bull) száguldott negyedikként, aztán a két Mercedes következett az 5-6. helyen Hamilton-George Russell sorrendben.

A hajrában Pierre Gasly (Alpha Tauri) versenyautója kigyulladt, a műszaki mentés idejére pedig a versenybíróság pályára küldte a biztonsági autót. Eddigre a autókon a legjobban tapadó, de gyorsabban kopó lágy abroncsok voltak fent, a Safety Car pedig hét körrel a leintés előtt engedte útjára a mezőnyt. Az újraindításnál megmaradt az addigi sorrend, Leclerc jó ütemben startolt, Verstappen pedig nem tudott jól reagálni a monacói indulására. A világbajnoki címvédő holland pilótának ráadásul műszaki gondjai adódtak, s három körrel a vége előtt feladni kényszerült a versenyt. Az utolsó kör elején a motorprobléma miatt megálló Pérez mellett el tudott menni Hamilton, így annak ellenére megkaparintotta a harmadik helyet, hogy a Mercedesek sebessége egyértelműen gyengébb volt a Ferrariénál és a Red Bullénál.

A vb a jövő hétvégén folytatódik Dzsiddában, a Szaúdi Nagydíjjal.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum