Közösségi oldalak

Belföld

Egy órán belül elfogták a gyomaendrődi tolvajokat

Gyomaendrődön, egy garázsból akart lopni két férfi. Nem volt szerencséjük, mert megzavarták őket. Bár a helyszínről sikerült elszaladniuk, a rendőrök egy órán belül elfogták mindkettőjüket.

Bűncselekményről értesítették a rendőröket 2022. február 26-án 19 óra után Gyomaendrődön. A bejelentő gyanús körülményekre figyelt fel a szomszédja garázsánál, ahol zseblámpa fényét látta és halk beszélgetést is hallott. Miután felszólította az ismeretleneket, hogy jöjjenek elő, a két férfi elszaladt. Az egyik rendőr éppen befejezte volna a szolgálatát, de hallotta a bejelentést, ezért ő is a helyszínre sietett segíteni a munkatársainak.

A személyleírás alapján egy órán belül sikerült megtalálnia és elfognia a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 26 éves gyomaendrődi férfiakat. A Gyomaendrődi Rendőrőrs nyomozói lopás bűntett kísérlet gyanúja miatt kihallgatták mindkét férfit. A garázsból semmit nem tudtak elvinni – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum