Közösségi oldalak

Belföld

Varga Judit: Békéscsabán is lesz segítség

Varga Judit igazságügyi miniszter a következõ áldozatsegítõ központ kialakításáról tart sajtótájékoztatót Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban 2022. február 28-án. MTI fotó: Rosta Tibor

A márciusi egri Központ átadása után Békéscsabán nyílhat meg a következő, sorban tizenkettedik áldozatsegítő központ. A kormány célja, hogy 2025-ig minden megyében működjön ilyen intézmény – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a békési megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Varga Judit elmondta, a már működő központokban és áldozatsegítő pontokon tavaly 17 ezer embernek nyújtottak segítséget. A központok egységes arculattal működnek, néhány napja Debrecenben adtak át egy ilyen központot, melyben az igazságügyi minisztérium munkatársai dolgoznak: lelki, jogi, pszichológiai vagy akár pénzügyi segítséget nyújtanak mások mellett a kapcsolati erőszak, a bűncselekmények vagy akár az emberkereskedelem áldozatai számára.

A tárcavezető elmondta, működik egy 24 órában hívható segélyvonal is, a 06/80-225-225-ös számon. Varga Judit közölte, tavaly január 1-jén bővültek az áldozatelérési lehetőségek: az opt-out rendszernek köszönhetően a központok már rendőrségi jelzésre felkereshetik az áldozatokat. Az elmúlt 12 évben 70 százalékkal csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma, miközben az áldozatelérés lehetőségei bővültek – jegyezte meg. Az ukrajnai háborúról szólva a politikus közölte, Magyarország részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban. Együttérzünk az Ukrajnából menekülőkkel”; de az ország nem járul hozzá fegyverek átszállításához a területén, mert

“Magyarország a békében érdekelt”.

Herczeg Tamás elmondta, a központok – amelyekre szakemberek egybehangzó véleménye szerint is szükség van – az állami, önkormányzati és civil szervezetek

“segítő akaratát fogják össze”.

Közgyűlési döntésre van szükség, hogy Békéscsabán pontosan hol alakítsák ki a központot, így annak a tényleges létrehozása néhány hétnél valamivel többet vesz igénybe – közölte.

Az MTI-nek a békéscsabai menekülttábor újranyitásával kapcsolatos kérdésére Herczeg Tamás úgy fogalmazott:

“van már egy megkereséshalmaz”,

miszerint szükség lehet Békés megyében is az Ukrajnából menekülők fogadására. Hozzátette, a miniszterrel Kondoroson is jártak, a település felajánlott egy önkormányzati intézményt ilyen célra szükség esetére.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum