Közösségi oldalak

Gazdaság

Megvalósulhat a Jobbik által évekig sürgetett egynapos sztrádamatrica

Évek óta szorgalmazza az egynapos autópálya-matrica bevezetését a Jobbik, mivel úgy látják, igazságtalan, hogy akkor is tíz napra kell kifizetni egy szolgáltatást, ha azt mindössze egy napra, vagy éppen csak néhány órára vagy percre veszik igénybe – olvasható az ellenzéki párt szombati közleményében.

Az egynapos sztrádamatricát illetően emlékeztetnek:

Minket igazol a döntés, hogy az Európai Parlament végre jóváhagyta a bevezetését az egész Európai Unióban. Első körben a teherszállítást érinti majd, de később a személyautókra is kiterjesztik. A magyar kormány évek óta ódzkodik attól, hogy megkönnyítse az autósok életét, de hamarosan nem lesz kibúvó: az egynapos sztrádamatricát minden országnak kötelezően be kell vezetnie.

Leszögezték, a Jobbik üdvözli a döntést, és egyúttal vállalják, hogy ha ők lesznek kormányon, ez valódi kedvezményt jelent majd minden autópályán közlekedő magyar állampolgárnak.

A néppárti Jobbik korábban azt is többször kezdeményezte, hogy a nyári időszakra egy kedvezményes hétvégi autópályajegyet is vezessenek be a családoknak, amely a tíznapos matrica árának töredékébe kerülne. A kormányváltást követően ezt is megvalósítjuk majd

– áll a párt sajtóközleményében.

Alfahír

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum