Közösségi oldalak

Sport

Brlázs Gábor: Kicsit fáradtabban mozogtunk, de így is hasznos volt a mérkőzés!

A megye I. osztályú bajnokság listavezetőjével tesztelt szerda este a Békéscsaba 1912 Előre II labdarúgócsapata. A körösladányiak kezdettől nyílt küzdelemre késztették Brlázs Gábor alakulatát, aki 20 játékosnak is lehetőséget adott.

Brlázs Gábor edző az akadémista fiataloknak szavazott bizalmat az első félidőben, akik kiegyenlített játékot vívtak a Ladánnyal. A félidő egyetlen gólja a 18. percben esett, egy kijátszott helyzetet váltottak be a vendégek.
A szünetben gyakorlatilag sort cserélt a lila-fehér gárda, amely kezdeményezőbb lett, de megérezte a belső védelme hiányát, így akadtak lehetőségek a ladányiak előtt is, akik még kapufát is lőttek Wéber révén. Végül a feljavuló helyzetkihasználás hozta meg a fordítást a házigazdáknak.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Körösladány MSK 3–2 (0–1)
Békéscsaba
Gólszerző: Mágocsi 2, Pap Sz., ill. Csicsely, Kisari.

Békéscsaba: Krnács – Farkas Á., Bacsa, Sipaki, Mikló – Marik, Hodonicki, Borbély, Korógyi – Mágocsi Bence, Cservenák. Játszott még: Tóth A., Oláh Á., Zelik, Balog Zs., Kasik, Pap Sz., Styecz, Bónus, Varga T. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Körösladány: Farkas Zs. – Malkócs, Wéber, Ruzsa, Szántó – Csicsely, Zelenyánszki, Papp Zs. – Czirok, Farkas J., Burai. Játszott még: Szabó Á., Murvai, Kisari, Vajda, Almási. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.

Brlázs Gábor: – Kicsit fáradtabban mozogtunk a hét eleji edzések hatására, de így is hasznos volt a mérkőzés.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum