Közösségi oldalak

Hírek

Csaló ózdi férfi ellen indult nyomozást fejezett be a Békéscsabai Rendőrkapitányság

Csalás áldozata lett egy gyulai férfi. Interneten rendelt mobiltelefont, a hirdető előre elutaltatta vele a vételárat, a készülék helyett azonban kábeleket kapott. A rendőrök megtalálták a csalással gyanúsítható ózdi férfit és vádemelést javasolnak ellene.

A büntetőeljárás az után indult, hogy egy gyulai férfi bejelentette: becsapták. Interneten vásárolt egy mobiltelefont, a hirdető előre elutaltatta vele a vételárat, de a készülék helyett kábeleket csomagolt be és küldött el neki. A nyomozók azonosították a hirdetést és a csomagot feladó ózdi férfit, majd kiderítették, hogy nem csak egyszer szerzett csalással pénzt.

Békés megyében a gyulai férfi mellett egy nagyszénási férfi is akart tőle vásárolni, illetve Pest, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Veszprém, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyei internetezőkkel is kapcsolatba került. A telefonok mellett számítástechnikai eszközöket is kínált eladásra és a vásárlóitól mindig azt kérte, hogy előre utalással fizessenek. A többségnek semmit nem küldött, egy miskolci férfi pedig a megrendelt telefon helyett egy adaptert kapott. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 20 éves ózdi férfit tizenkét csalás elkövetésével gyanúsítja. A rendőrök az ellene indult nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügyének iratait 2022. január 20-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum