Közösségi oldalak

Hírek

53 éve született Molnár Csilla Andrea

Fotó: Nemzeti Fotótár

A kaposvári születésű hölgy 1985-ben nyerte meg a Magyarország Szépe versenyt, hónapokkal később azonban saját kezével vetett véget életének.

1985-ben fél évszázad után először rendeztek Magyarországon szépségversenyt. Azonban az 1985-ös Magyarország Szépe, Molnár Csilla kilenc hónappal győzelme után véget vetett életének. A szépségkirálynő 1969. január 20-án született Kaposváron, de Fonyódon élt szüleivel és öccsével.

A versenyre 16 és 27 év közötti, 160 centiméternél magasabb hajadonok jelentkezését várták. Csilla azt nyilatkozta, hogy egy osztálytársa javaslatára nevezett be. Csupán játéknak indult, akkor a 16 éves fiatal még nem gondolta, hogy nyerhet. A kétezer jelentkezőből több mint hatszázat hívtak be az 1985-ös verseny elődöntőibe, amelyeket az ország több pontján rendeztek meg. Innen Molnár Csilla elsőként jutott tovább holtversenyben, a középdöntőn pedig negyedik helyezést ért el. Október 5-én a a budapesti Kongresszusi Központban rendezték meg a döntőt. A döntőbe jutott 25 lány közül pedig a kaposvári lány, aki még le akart érettségizni és kozmetikusnak akart tanulni, messze a legmagasabb pontszámot kapta.

Ezzel egy Pierre Cardin kosztümöt, egy három napos bécsi utat, ajándékcsomagot, valamint a Centrum ötvenezer forintos reklámszerződés-ajánlatát nyerte el, amelyet később nem fogadott el. Egy kairói utazás is szerepelt a díjak között, ám ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy édesapja ellenzi az ajánlatokat, és vele kell egyeztetnie. Az útra végül nem jutott el. De hogy eleget tudjon tenni a győzelemmel járó kötelességeknek, magántanuló lett belőle.

Elindulhatott az 1986-os Miss Európa versenyen is, ahol összesen 24 versenyző vett részt. A felkészítést Münchenben tartották, a versenyt pedig február 18-án rendezték Máltán. A pontszámok alapján az első helyen végzett, de a második és a harmadik helyen is holtverseny alakult ki, így az öt versenyzőt újra rangsorolta a zsűri, a magyar szépség végül a harmadik helyet hozta el.

Fotó: Nemzeti Fotótár

A gimnazista lány 1986. július 10-én, apja szívgyógyszeréből huszonnégyet vett be, és a kiérkező mentők sajnos már nem tudták megmenteni. Búcsúlevelében azt írta, hogy nem bírja tovább, bocsássanak meg neki, és hogy szereti az édesapját. Halálhíre az 1985-ös Miss Hungary középdöntőjének idején érkezett. A versenyt leállították, és legközelebb csak 1989-ben rendeztek magyar szépségversenyt.

Emlékét a róla készült fotók mellett dalok, könyvek és filmek is őrzik. Mind közül talán a leghíresebbek Homonyik Sándor Álmodj, királylány című dala, és az Első emelet Szépek Balladája.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum