Közösségi oldalak

Belföld

Három közlekedési baleset, egy súlyos és két könnyű sérült Békés megyében

Békéscsabán, a Könyves utca és a Rózsa utca kereszteződésében 2021. december 17-én 9 óra 15 perc körül összeütközött egy kisbusz és egy személygépkocsi. A baleset azért történt, mert az előbbi jármű vezetője nem adott elsőbbséget a másiknak. A vétlen autós megsérült, állapota nem súlyos.

Fotó: police.hu

Fél órával később Füzesgyarmaton, az Árpád utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében egy személygépkocsi vezetője a tábla ellenére nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és elütötte őt. A kerékpáros nő elesett és súlyosan megsérült.

A harmadik baleset 23 óra 45 perc körül történt Békés külterületén. Egy személygépkocsi letért az útról és fának ütközött, a jármű vezetője 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum