Közösségi oldalak

Belföld

Év végi beszámolót írt Stummer János azokról a munkákról, amit idén Békés megyéért végzett

Tevékeny és sűrű évet hagyunk most magunk mögött, én pedig úgy döntöttem, így év végén beszámolok arról a munkáról Önöknek, amit idén Békés megyéért végeztem. Aki dolgozik, annak el kell tudnia számolni a munkaidejével a munkáltatója felé. Miért lenne ez másképp egy politikusnál? Nekem Önök a munkáltatóim. Így az egyenes, így a tisztességes – írja közösségi oldalán Stummer János

Az Országgyűlésben a Nemzetbiztonsági bizottságot vezetem, de az elnöklés mellett számos alkalommal szólaltam fel az üléseken többek között a Békés megyei bérek felzárkózatásának fontosságát hangsúlyozva.
Emellett szót emeltem a Parlament falai között a rossz úthálózatunkról, az elavult közműveinkről, az egészségügyi rendszerünk problémáiról, az elvándorolt tízezrek tragédiájáról, a nyomasztó szegénységről és a szükséges fejlesztésekről is. Sokan mondták, hogy végre elhangzik Békés megye neve odabent az Országgyűlésben. Szerintem így van ez rendjén.

Fontos része volt a Békés megyéért végzett idei parlamenti munkának, amikor az Önök javaslatai alapján 37 darab költségvetési módosító indítványt nyújtottam be 51 milliárd forint összértékben a jövő évi büdzséhez. Többek között egy megyei bérfelzárkóztató alapra, a közúti és vasúti közlekedés viszonyainak korszerűsítésére, útfelújításokra, a szociális és egészségügyi szféra dolgozóinak támogatására, az Alföldvíz helyzetének rendezésére kértem helyet Békés megyének.

A fideszes többség persze mindegyiket leszavazta, de közösen kiálltunk a szülőföldünkért és megmutattuk azt is, hogy mi mit és hogyan csinálnánk máshogy, mint a jelenlegi kormány.

Több helyi üggyel is aktívan foglalkoztam a helyi, a megyei és az országos nyilvánosságban. A szabadkígyósi kastély ügye, a kétegyházi közbiztonsági helyzet, a csorvási OTP-fiók megszüntetése, a csabai kórházban kialakult áldatlan állapotok problémái ügyében szót emeltem, leveleket írtam, aláírásgyűjtést kezdeményeztem.

Mindeközben pedig igyekeztem minél több időt tölteni Önök között. A szombati csabai piacnak állandó „tartozékává” váltam, Csabán és a környékbeli településeken is komoly érdeklődés mellett tartottam gyűléseket, az újságok és a szóróanyagok kihordásában pedig én magam is részt vállaltam, ezt az alkalmat is arra használva, hogy találkozzam, beszélgessek Önökkel, akiknek a képviseletére vállalkoztam.

Sok kilométer került a lábamba, két pár cipőt elkoptattam, de minden perc megérte. A szeptemberi hónap aztán az előválasztásról szólt. Miután az országban elsőként, alig pár óra alatt mi gyűjtöttük össze elsőként az induláshoz szükséges ajánlást, ebben a hónapban dőlt el az, hogy tavasszal én mérkőzöm majd meg Orbán Viktor jelöltjével. Önök, Békés megyei polgárok ezen az előválasztáson egyértelmű és mindenki számára világos üzenetet küldtek: engem tartanak alkalmasnak a feladatra. A rám leadott rekordszámú 4621 szavazat és a 78%-os szavazattöbbség egyértelmű helyzetet teremtett.

Az előválasztás első és második fordulójában rengeteget dolgoztunk a csapatommal, hogy minden szavazósátorban rendben és gördülékenyen tudjanak miniszterelnök-jelöltet és képviselőjelöltet választani a Békés megyeiek.

Itt is köszönöm ezt minden ellenzéki önkéntesnek, nélkülük ez nem ment volna. Október 23-án egy fantasztikus délutánt tölthettünk együtt velük, amikor busszal Budapestre mentünk, hogy mi is résztvevői legyünk az ellenzéki miniszterelnök-jelölt és a 106 ellenzéki képviselőjelölt bemutatásának.

A következő hónapokban is kemény munkát kell letennünk a hazánk asztalára, de a csapatom és én készen állunk a feladatra, hogy 2022 áprilisától itt Békéscsabán és környékén ne a Fidesznek, hanem személyemben Önöknek legyen országgyűlési képviselője.

Mi egy olyan lendületes és fiatalos politikát viszünk tovább, ahol a cél nem a választási győzelem, hanem egy boldogabb haza és egy szerethetőbb otthon megteremtése. Ennek szellemében dolgozunk tovább.