Közösségi oldalak

Belföld

A Békés megyei rendőrség is csatlakozott az „Élet fája” elnevezésű programhoz

Fotó: Police.hu

A rendőrök egy hársfa csemetét ültettek el közösen a megyei jogú város alpolgármesterével.

Idén nyáron indította útjára a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az „Élet fája” elnevezésű programot, amelyhez a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. november 26-án csatlakozott. A rendőrség képviseletében Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese és Benedek Barnabás r. ezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrkapitány-helyettese közösen ültette el a hársfa fajtájú facsemetét Nagy Ferenc, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármesterével a belvárosban, a Szabadság téren.

Az eseményen Hudák Pál r. ezredes hangsúlyozta a kezdeményezésnek az a célja, hogy figyeljünk egymásra, előzzük meg a koronavírus terjedését. Emellett egy figyelemfelhívás is az egészséges és a környezettudatos életmódra.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum