Közösségi oldalak

Belföld

Ittas járművezetés Dévaványán és Gyulán, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény Mezőberényben

Békés megyében 2021. november 26-án személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. november 26-án. Először 17 óra körül Dévaványán, a Körösladányi úton ellenőriztek egy személygépkocsi-vezetőt. Ezután 19 óra 30 perc körül Gyulán, a Dürer Albert utcában állítottak meg egy autóst. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt. A rendőrjárőrök a dévaványai nő jogosítványát elvették és büntetőfeljelentés tette ellene. A gyulai férfivel szemben is büntetőeljárás indult, emellett szabálysértési eljárás is, mert nem tartotta magánál a jogosítványát.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel gyanúsítható férfit állítottak elő a Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2021. november 26-án Mezőberényből. Az ittas férfi testvérével a Mátyás király utca közepén sétált, amikor egy személygépkocsival közlekedő ki akarta kerülni őket. A 28 éves férfi ekkor a jármű visszapillantó tükrére ütött, majd két sörös üveget dobott az autó irányába. Személyi sérülés és anyagi kár nem történt, de a férfi ellen büntetőeljárás indul – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum