Közösségi oldalak

Belföld

Országosan újra kötelező lesz a maszk használata zárt térben

Fotó: GettyImages

A kormány döntése értelmében

szombattól az egész ország területén kötelező lesz zárt térben a maszkviselés
– jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtök délutáni kormányinfón.

Kifejtette, a rendelkezés kiterjed az üzletekre, bevásárlóközpontokra, levéltárakra, múzeumokra, színházakra, mozikar, valamint a közigazgatási szervek ügyféltereire is. Hozzátette, az iskolák, szakképző intézmények, egyetemek esetén az egyes intézményvezetők jogosultak dönteni.

Kora délután a főváros is közölte, nem várnak a kormányra, Budapest zárt terein kötelezővé teszik a maszkviselést.

Gulyás azt is közölte, a kormány döntése értelmében az 500 fő feletti rendezvényeken kötelező lesz a védettségi igazolvány. Emellett

kötelezővé teszik a harmadik, emlékeztető oltást az egészségügyben dolgozóknak, illetve ezt tervezik az államigazgatásban dolgozók számára is.

A kancelláriaminiszter azt mondta, járványmatematikusok szerint a járvány tetőzése november végén, december elején várható, ezért mindenki számára javasolják az oltás, valamint az emlékeztető, harmadik oltás felvételét is. Ez utóbbit a teljes védettséget biztosító oltás felvételét követő 4 hónap után, de még 7 hónap előtt ajánlják.

A miniszter emlékeztetett, a kormányzat oltási akciótervet hirdetett november 22-28. közé, ekkor 101 megyei és városi kórházban reggel 7 és este 7 között előzetes regisztráció nélkül is fel lehet venni az oltást. Közölte, választható a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm vakcinája, Szputnyik elfogyott. Összesen 9,7 millió adag vakcina áll rendelkezésre – tette hozzá Gulyás.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum