Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Gyulán, ittas járművezetés gyanúja Kétegyházán, Újkígyóson és Szarvason

Gyulán, a Malomsor utcában 2021. november 17-én 16 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és összeütköztek. A mentők a biciklist nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Békés megyében 2021. november 17-én, három helyen történt ittas járművezetés gyanúja miatt rendőri intézkedés.

Kétegyházán, a Gyulai úton 9 óra 30 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfinál mutatott pozitív értéket az alkoholszonda.

Újkígyóson, a Gyulai útról pedig 12 óra 45 perc körül állítottak elő a rendőrjárőrök egy teherautóst, mert nála is pozitív lett az igazoltatáskor végzett légalkoholmérés eredménye.

Szarvason, a Jókai utcában 20 óra körül egy autósnál is az alkoholszonda pozitív értéket jelzett. A helyszíni, pozitív eredménnyel végződött szondáztatás után a kétegyházi és tiszabői férfit a rendőrjárőrök orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték. A szarvasi nő esetében pedig két újabb légalkohol mérést végeztek, amelyek szintén megerősítették az ittas járművezetés gyanúját. A rendőrség a két férfi, valamint a nő vezetői engedélyét is elvette és ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum