Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Pusztaföldváron, elfogás Lőkösházán

Békés megyében 2021. szeptember 12-én két személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 12 óra előtt néhány perccel Kétegyháza közelében tehervonat ütött el egy férfit, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Pusztaföldváron, a Rákóczi utcában 15 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője lesodródott az útról, majd nekiütközött egy jelzőtáblának és egy faháznak. A balesetben a 47 éves pusztaföldvári autós, akinél felmerült az ittasság gyanúja, könnyű sérülést szenvedett.

A lőkösházi vasúti határátkelőhelyen 2021. szeptember 12-én 10 óra 45 perc körül kilépésre jelentkezett egy szigetszentmiklósi lány. Az ellenőrzéskor a rendőrök megállapították, hogy a 15 éves fiatal engedély nélkül jött el egy abonyi otthonból, ezért a Ceglédi Rendőrkaptányság körözését rendelte el eltűnés miatt. A lányt a rendőrjárőrök biztonságba helyezték, egy gyulai gyermekotthonba vitték. Emellett a Gyulai Rendőrkapitányságon kábítószer birtoklása miatt indult ellene büntetőeljárás, mert a drogteszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

YouTube csatorna

Archívum