Közösségi oldalak

Technika

Valós időben fordít telefonhívásokat a Samsung mesterséges intelligenciája

Hasznos új funkciót kapnak rövidesen a Samsung Galaxy mobilok: az MI lesz a tolmács a hívások során.

A Samsung szerdán rántotta le a leplet a Gauss nevű mesterséges intelligenciájáról, mely a szövegelés, a kódolás és a képgenerálás terén jeleskedik – de úgy tűnik, a cég törekvései nem merülnek ki ennyiben, és újabb MI-funkciókkal vértezik fel a jövő készülékeit.

A dél-koreai gyártó ugyanis azt közölte, hogy a következő, jövő év elején érkező telefonjai (ez bizonyára a Galaxy S24-családot takarja) már a Galaxy AI-jal a fedélzetükön fognak érkezni.

Ez a telefonok legalapabb funkcióját, a hívást már biztosan érinteni fogja: egyfajta tolmácsot építenek majd be a mobilokba, a funkciót pedig AI Live Translate Call néven emlegetik. Ennek segítségével valós időben jelennek majd meg hang- és szövegfordítások, miközben beszélünk valakivel.

Mint a cég kiemeli, ezáltal egy másik nyelvet beszélő ember hívása olyan egyszerűvé válhat, mint egy sorozatot nézve bekapcsolni a feliratozást.

A funkciót illető további részletekben már nem merült el a Samsung, de a sajtóközleményhez mellékelt képen az látható, hogy egy angol és egy dél-koreai nyelvet beszélő fél folytat hívást egymással.

Hasonló funkció egyébként már van a Google Pixel mobilokban Live Translate néven, de a cég nem adta ki más androidos készülékekre. Úgy tűnik, jövőre egy sor MI-alapú lehetőség érkezhet a Samsung mobiljaiba.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum