Közösségi oldalak

Technika

Most éppen a Hikvision céget vádolja az USA kémkedéssel

Tagadta a Pentagonból kikerült dokumentumokban lévő állításokat a részben kínai állami tulajdonban lévő Hangzhou Hikvision Digital Technology vállalat, melyek szerint kémkedésre használná az amerikai kormánynak eladott eszközeit – jelentette kedden a BBC hírportálja.

A BBC a Pentagon nemrég kiszivárgott dokumentumaira hivatkozva állította, hogy a térfigyelő kamerákat gyártó Hikvision együttműködik a kínai hírszerzéssel. A Hikvision egy ideje feketelistán van az Egyesült Államokban, a cégnek ugyanis az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint szerepe volt a kínai Hszincsiang tartományban élő ujgur kisebbség „megfigyelésében”.

A Hikvision mindazonáltal a kiszivárgott dokumentumok szerint viszonteladóknak értékesíti termékeit, ezek pedig tovább értékesítik őket kormányoknak és cégeknek. A BBC azt is közölte, hogy az iratok szerint legalábbis januárig a Hikvision termékei továbbra is elérhetőek voltak az amerikai kormányhoz köthető vásárlók számára. A Hikvision korábban azt is közölte, hogy maga a cég sem fér hozzá a felhasználók adataihoz, így azokat egy harmadik félnek sem tudja átadni.

Nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely kétségeit fogalmazta meg a Hikvision vállalati politikájával szemben: az ausztrál kormány illetésekei februárban közölték, hogy biztonsági kockázatok miatt több tucatnyi, a Hikvision által gyártott biztonsági térfigyelő kamerát távolítanak el az ausztrál politikai élet szereplőinek irodáiból.
Az Egyesült Királyság novemberben szintén fellépett az ellen, hogy a kormányzati intézményekben kínai gyártmányú kamerákat telepítsenek biztonsági szempontból fontos helyszínekre. A Pentagon április elején indított vizsgálatot minősített amerikai és NATO-információk nyilvánosságra kerülése ügyében.

MTI

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!