Közösségi oldalak

Sport

Vereségével átkerült az Európa-ligába az FTC

A ferencvárosi Kristoffer Zachariassen (b) és Toral Bajramov, az azeri csapat játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros-Qarabag visszavágó mérkõzésen a Groupama Arénában 2022. augusztus 9-én. MTI fotó: Koszticsák Szilárd

A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.

Az azeri bajnok már a hetedik percben vezetést szerzett a francia Abdellah Zoubir góljával, majd a második félidőben az elefántcsontparti Ibrahima Wadji duplájával tette magabiztossá az előnyét. A zöld-fehérek becsületgólját a mali Adama Traore lőtte a hajrában. Kudarcával a Ferencváros átkerült az Európa-liga selejtezőjének utolsó körébe, ahol az ír Shamrock Rovers és az északmacedón Skupi párharcának győztese lesz az ellenfele. Az első mérkőzést jövő csütörtökön a Groupama Arénában rendezik. A párharc továbbjutója a második számú kupasorozat, míg a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében folytathatja szereplését.

A hazai szurkolók ezúttal is élőképpel fogadták kedvenceiket, amelynek központi elemében zöld alapon fehér betűkkel rajzolódott ki az “FTC” felirat. A drukkerek óriási elánnal kezdtek a szurkolásba, de ez a lendület nem ragadt át a magyar bajnok játékosaira, ugyanis az első percekben a zöld-fehérek csak keresték a labdát, miközben az azeriek sorra vezették veszélyesebbnél veszélyesebb akcióikat. Egyszer még a legnagyobb helyzetet is túljátszották, de Zoubir a hetedik percben már nem hibázott.

A kapott gól felébresztette a Ferencvárost, Mahammadalijev bravúrja azonban megakadályozta a gyors egyenlítést. Bár hátrányban már fölényben játszott az FTC, egy gyorsan végigfutó vendégkontra és Dibusz nagy védése jelezte, hogy egyúttal óvatosnak is kell maradnia, mert a rivális néhány húzásból helyzetet tud kialakítani. A játékrész második felében is maradt az élvezetes támadófutball, ferencvárosi részről Traoré és Nguen is kihagyott egy-egy helyzetet, de Dibusznak is újabb bravúrt kellett bemutatnia, mivel Wadji rendre őrületbe kergette cseleivel a hazai védőket. A szünet előtti utolsó percekben a magyar csapat nagy nyomást gyakorolt az azeri kapura, de nem járt sikerrel, sőt a legvégén Dibusz két hatalmas bravúrral mentette meg együttesét a góltól.

A folytatásban is sokat bizonytalankodott az FTC hátsó alakzata, ugyanis eladott labdákkal hozta magát nehéz helyzetbe. Szűk tíz perc után megduplázta előnyét a Qarabag. A játék lüktető maradt, a Ferencváros valamelyest többet támadott, de veszélyesebb a remekül kontrázó azeri gárda volt, amit Wadji keresztlécen csattanó fejese is jelzett.

A hazaiak görcsösen próbálkoztak, de igazán nem tudtak olyan komoly lehetőségeket kialakítani, mint az első félidőben, így esélyük sem volt a kétgólos hátrány ledolgozására, sőt a nagyszerű formában futballozó Wadji a második találatával bő tíz perccel a vége előtt eldöntötte a továbbjutás kérdését. A hajrában a zöld-fehéreknek legalább a becsületgól összejött, nem is érdemtelenül, de erejükből többre már nem futotta.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó

Ferencváros-Qarabag (azeri) 1-3 (0-1)
Groupama Aréna, 18 875 néző
Vezette: Carlos del Cerro Grande (spanyol)
gólszerzők: Traoré (86.), illetve Zoubir (7.), Wadji (54., 78.)
sárga lap: Thelander (30.), Boli (34.), Botka (84.), illetve Jankovic (31.), Bajramov (62.), Zoubir (84.), Leandro Andrade (91.), Vesovic (93.)
Továbbjutott: a Qarabag 4-2-es összesítéssel.

Ferencváros: Dibusz – Botka, Kovacevic (Knoester, 51.), Thelander, Civic (Pászka, 84.) – Esiti (Vécsei, 51.), Laidouni – Zachariassen, Nguen (Marquinhos, 84.), Traoré – Boli (R. Mmaee, 61.)

Qarabag: Mahammadalijev – Vesovic, Musztafazade, Huszejnov, Bajramov – Qarajev (Romao, 86.), Jankovic (Richard, 58.) – Kady – Sejdajev, Wadji (Owusu, 81.), Zoubir (Leandro Andrade, 86.)

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum