Közösségi oldalak

Sport

Újabb vereséggel rosszabbodott a Füzesgyarmat helyzete

Fotó: Gidai Piroska

Nyolc napon belül harmadik mérkőzését vívta meg idegenben a füzesgyarmati NB III-as labdarúgócsapat, amely két sikeres találkozó után az éremért harcoló Karcaggal szemben már nem bírt. A sárrétiek vereségükkel a 18. helyre csúsztak vissza a Keleti csoport tabelláján.

Egy figyelmetlenséget kihasználva, már az elején vezetést szerzett a Karcag, amely a folytatásban is frissebb, ötletesebb és gyorsabb volt. Ennek hozományaként szűk félóra múltán tovább növelte előnyét. A második félidőt is eredményesebben kezdte, Éles találata hamar lezárta a meccs érdemi részét. A gyarmatiak figyelmét a második félidőben is jobbára a védekezés kötötte le, a támadások szervezésére nem maradt kellő energiájuk.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Karcagi SE–Füzesgyarmati SK 3–0 (2–0)
Balmazújváros, 100 néző
Vezette: Szilágyi Sándor (Vilmányi Simon, Kovács Zoltán).
Gólszerző: Nagy N. (5.), Tóth G. (27.), Éles (50.).

Karcag: Fedinisinec – Nikic (D’urso, 83.), Virág, Szentannai, Szabó L. (Ballók B., 61.) – Éles (Misák, 61.), Kovács D., Nagy N. (Juhász, 72.), Maruscsák – Pap Zs., Tóth G. (Ballók V., 83.). Vezetőedző: Csillag László.

Füzesgyarmat: Fildan – Soós, Bódis (Pohl, 70.), Raducu, Pataki Z. – Urbanowski – Bartók (Csukodi D., 58.), Achim S. (Csukodi Z., 84.), Kis Sz., Szabó B. – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – Hamar hátrányba kerültünk, és bár több lehetőségünk is volt visszajönni a mérkőzésbe, az idő előrehaladtával egyre inkább kiütközött a csapaton az elmúlt nyolc nap két mérkőzésének fáradalma. Az ilyen sűrű programhoz szűkös a keretünk, bízom benne, hogy a lecserélt játékosok állapota nem súlyos.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum