Közösségi oldalak

Sport

Tizenhetedik bajnoki győzelmét ünnepelte a Békéscsaba

Fotó: 1912elore.hu

A tizenhetedik bajnoki győzelmét ünnepelte vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre NB III.-as labdarúgócsapata, amely a hetvenedik perctől kezdett hetvenkedni a Monorral szemben. Végül az eredményes támadójátéknak magabiztos győzelem lett a hozománya, mellyel a lila-fehérek 19 forduló után is tartják 7 pontnyi előnyüket a Dél-keleti csoport élén.

Tekintélyes csabai fölényt hozott az első félidő. A hazai játékosok szinte „futószalagon” alakították ki a helyzeteket, de még a legígéretesebbek is kimaradtak. A monoriaknak gyakran még a labda kihozatal is jelentős gondot okozott az agresszív letámadással szemben, így azután a játék kilencven százalékban a térfelükön folyt. A 35. percben tört meg a jég, amikor Pusztai a tizenhatos bal sarkátó tette a Albert fejére a labdát az ötös csücske táján, a védő pedig a hosszú sarokba bólintott. Nem sokáig tarthatott az öröm, mivel három minutával később fejesből egalizált a Monor. Egy kapu elé ívelt labda az egyik védő lábáról Juhász Zs. elé pattant, aki közelről a jobb sarokba bólintott.

A második félidőre nagy elánnal futott ki a Békéscsaba. Hajtott becsülettel, de az eredmény csak nem akart kedvező irányt venni. A fordulatot Pintér bevetése hozta meg, akit a 71. percben Bora tűpontos baloldali beadása talált meg, és az apró termetű játékmester közelről fejelt a hálóba. Tizenegy minutával később Sármány nyargalt el a jobb szélen, majd remek passzal hozta helyzetbe a tizenegyes pontnál üresen érkező Pintért, aki ezúttal sem hibázott. A két eset között Papp Györgyöt állította ki a játékvezető, amiért rátartott Bora lábára. A monoriak szemlátomást megtörtek a végjátékra. A negyedik csabai találatot Zádori jegyezte a 87. percben, aki egy jobb oldali szögletnél előzte meg fejjel a kapust, úgy csúsztatott a hálóba a rövid saroknál. Az i-re a pontot Sármány tette fel, aki Mikló bepasszát értékesítette a tizenhatoson belül hanyag eleganciával.

Összességében a fegyelmezetten védekező Monor hetven percen át tudta megnehezíteni az éllovas dolgát, azután viszont a csabaiak szép gólokkal örvendeztették meg közönségüket.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Monor SE 5–1 (1–1)
Békéscsaba, 430 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (Balla Levente, Elek Balázs).
Gólszerző: Albert (35.), Pintér (71., 82.), Zádori (87.), Sármány (92.), ill. Juhász Zs. (38.). Kiállítva: Papp Gy. (77.).

Békéscsaba: Póser – Kovács G. (Himics, 69.), Albert, Bora – Komáromi (Kuzma, 69.), Farkas M., Tóth M. (Pintér, 61.), Pusztai (Zvara, 81.), Mikló – Zádori, Hulicsár (Sármány, 61.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Monor: Bozsó – Agóts (Papp Gy., 73.), Majzik, Szabó B., Kocsis – Puskás, Rácz (Fekete A., 83.) – Farkas Á., Markó, Juhász Zs. – Horváth L. Asszisztensedző: Halgas István.

Csató Sándor: – A csapat megtette, amit kértünk, a helyzetek kialakítása megvolt, de a szervezetten és jól játszó ellenfél kapuja előtt nem voltunk elég határozottak. A cserék jól szálltak be a második félidőben, sokat tettek annak érdekében, hogy végül magabiztos győzelmet arattunk, amire rá is szolgáltunk.

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

Újabb változás a válogatottnál, Nego helyett Gera csatlakozik a kerethez

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn délután hivatalos Twitter oldalán közölte, Loic Nego sem csatlakozik a hollandok

Kerkez és Horváth helyett Schön és Dárdai a keretben

Kerkez Milos, Horváth Krisztofer és Nego Loic sem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott keretéhez, helyettük Schön

YouTube csatorna