Közösségi oldalak

Sport

A védekezésben nem volt meg a minőség a Füzesgyarmat csapatánál

Az első félidei kétgólos hátrányát nem tudta ledolgozni a Füzesgyarmati SK NB III.-as labdarúgócsapata, így pont nélkül kellett hazatérnie a fővárosból, a bajnokság vasárnapi 19. fordulójában. A piros-fehér gárda megtartotta 13. pozícióját, de egyre közelebb kerülnek hozzá a mögötte álló riválisok.

A hazai együttes már az első komolyabb támadását gólra tudta váltani. A folytatásban Kis Szabolcs előtt volt meg az egyenlítés lehetősége, de nagy ziccerben hibázott. A közlekedésiek birtokolták többet a labdát, a kapura azonban kevés veszélyt jelentettek, ám amikor ez összejött a félidő hajrájában, akkor az vezetésüket is megduplázták.

A második félidőre stabilizálták játékukat a gyarmatiak. Több veszélyt jelentettek a közlekedésiek kapujára, egy kapushibát kihasználva sikerült szépíteniük. Az egyenlítésért támadtak a piros-fehérek, de a hazaiak kontráiban több volt a veszély, akik végül egy szerencsés találattal biztosították be a sikerüket.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

BKV Előre–Füzesgyarmati SK 3–1 (2–0)
Budapest, 150 néző
Vezette: Juhász Bálint (Turi Miklós, Toplánszki Szabin).
Gólszerző: Balogh M. (12.), Soós D. (37.), Szabó B. (91. – öngól), ill. Sándor (65.).

BKV Előre: Horváth – Reizer, Forgács, Szabó N., Zoboki L. (Mile, 63.) – Balogh M., Kesselbauer, Kubó, Soós D. – Dani (Körösi, 67.), Mudri. Vezetőedző: Balogh Béla.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim, Bódis, Mező, Soós J. – Schmidt, Dlehány (Béres, 46.) – Szakács (Szabó B., 46.), Kis Sz., Jónyer (Szabó M., 80.) – Sándor. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – Úgy gondolom, hogy tisztességesen lehoztuk a találkozót, de a védekezésben nem volt meg bennünk az a minőség, ami esélyt adhatott volna a pontszerzésre.

Halálos motorbaleset történt Kisbucsánál

Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os főúton Kisbucsánál – közölte a

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

A 97. percben mentett pontot az Everton az MU ellen

Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek ugyan

Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát

A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte

Kiütéssel nyert a Gyula, botlott a Tatabánya – NB III-as eredmények

A hétvégén a hetedik fordulót rendezték az NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Termál FC, amely

YouTube csatorna

Archívum