Közösségi oldalak

Külföld

Rafael Nadalt nem lehetett megállítani, 14. alkalommal emelhette magasba a Roland Garros-trófeát

Fotó: Reuters

Rafael Nadal három szettben, 6:3, 6:3 6:0 arányban diadalmaskodott az élete első Grand Slam-döntőjét játszó Casper Ruud ellen, a Roland Garros fináléjában.

 

Nadal az első három meccsét szettveszteség nélkül hozta le kedvenc Grand Slam tornáján, majd a nyolcaddöntőben megizzadt Felix Auger-Aliassime ellen, de végül öt szettben legyőzte a fiatal tehetséget. A spanyol teniszező ezt követően mérkőzött meg Novak Djokoviccsal, és élete talán legjobb játékát produkálva gyűrte le a világelsőt négy játszmában. Sajnálatos módon az elődöntőben Alexaner Zverev sérülés miatt kényszerült feladni a mérkőzést, így készülhetett a fináléra a salakkirály.

Jól kezdte a meccset Nadal, hiszen rögtön az első alkalommal elvette ellenfele adogatását. Ruud gyorsan ledolgozta hátrányát, de a spanyol ismét fogadóként érvényesült a negyedik játékban. A világranglista ötödik helyezettje innentől nem hibázott, és 6:3-ra behúzta az első szettet.

A második etapban Ruud vette el első alkalommal a mallorcai teniszező adogatását, de Nadal rögtön visszabrékelt, így jutottak el a játékosok 3:3-ig. Innentől kezdve a torna ötödik kiemeltje kétszer is brékelte ellenfelét, így a második szettet is 6:3 arányban zsebelte be.

A harmadik felvonásban gyakorlatilag már csak egy játékos volt a pályán. Nadal 6:0-ra lesimázta az utolsó szettet, megszerezve ezzel 14. Roland Garros- és 22. Grand Slam-trófeáját.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum