Közösségi oldalak

Sport

Ponttal tért haza Borsodból a Körösladány

Zsinórban nyolcadik meccsét hozta le veretlenül a körösladányi csapat az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 9. fordulójában. A sárrétiek a dobogós együttesek rangadóján osztoztak meg a pontokon a házigazda Putnokkal, így változatlanul ott jegyzik őket a közvetlen élmezőnyben.

Egy kiugratás után Nagy Zsolt már a 3. percben megtalálta a ladányiak kapujába vezető utat. A folytatásban a vendégek irányították a játékot, a Putnok kivárt és kontraakciókból próbált tőkét kovácsolni magának. A kemény belépőkkel tarkított játék közepette Pápai kapusuknak több munkát is adtak a sárrétiek, de komoly bravúrt ekkor még nem kellett bemutatnia a hálóőrnek.

A második játékrész során is a hazai kapu előtt pattogott többnyire a labda, ennek a hozománya lett az 57. percben Czirok gólja is. Bakk bal oldali beadásnál Farkas küzdött meg a labdáért, ami Czirok József elé pattant, amit a támadó 17 méterről ballal a léc alá bombázott. Később a szórványos kontrákból adódott lehetőség a hazaiak előtt is, de a taktikájuk inkább az eredmény óvásán alapult. A ladányiak a győztes gólért támadtak a végjátékban is, de a 80. percben Papp, 5 minutával később Csicsely hibázta el a meccslabdát, így be kellett érniük az egyik ponttal.
Színvonalas mérkőzésen született meg a döntetlen, amely jó játékvezetéssel társult.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Putnok FC–Körösladány MSK 1–1 (1–0)
Putnok, 200 néző
Vezette: Szigetvári Márk (Deme Rajmund, Gergely Márton).
Gólszerző: Nagy Zs. (3.), ill. Czirok (57.).

Putnok: Pápai – Sághy, Galacs, Sramkó (Nádimov, 46.), Buda (Juhos, 72.) – Nemes, Csiki, Vajda, Dobrovolszki (Petrecskó, 83.) – Nagy Zs. (Fülöp, 83.), Katona (Csutora, 60.). Vezetőedző: Szala Ákos.

Körösladány: Kertész – Talpalló Á. (Cservenák, 58.), Papp D., Wéber, Bakk (Szántó M., 58.) – Zelenyánszki, Ruzsa – Pusztai, Burai (Malkócs, 72.), Czirok (Urbán, 83.) – Farkas J. (Csicsely, 72.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Minden játékosom dicséretet érdemel, az első tíz percet leszámítva remekül játszott a csapat. Nehéz sorozatba kezdünk bele, remélem a folytatásban is igazolni tudjuk, hogy nem véletlenül tartunk itt.

Szalagkorlátnak ütközött egy kisteherautó az M60-as autópályán

Lezárták az M60-as autópálya Pécs felé vezető oldalát szombat délután Szederkénynél, mert egy kisteherautó szalagkorlátnak ütközött – közölte az Útinform

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Baleset miatt lezárták a 68-as főutat Balatonújlak közelében

Teljes szélességében lezárták a 68-as főutat Balatonújlaknál, a 93-as kilométerszelvénynél, miután egy furgon és egy személygépkocsi ütközött – közölte szombat

Vendégsikerek és gólgazdag mérkőzések a 15. fordulóban

A 15. forduló eddig lejátszott mérkőzésein több vendégcsapat is három ponttal gazdagodott. A Dél-Keleti csoportban az Újpest II. négy gólt

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Döntetlen Kazincbarcikán, diósgyőri siker Mezőkövesden – NB II-es eredmények

Az első félidőben büntetőt rontó Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott a vendég Soroksárral a labdarúgó NB II 13. fordulójának szombati

 

YouTube csatorna

Archívum