Közösségi oldalak

Sport

Papírforma eredmény a Hajdúszoboszló ellen

Fotó: Molnár Balázs

Nem sikerült a tavaszi rajtja a Békéscsaba 1912 Előre alaposan megfiatalított együttesének. A lila-fehérek az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi nyitányán hazai pályán szenvedtek súlyos vereséget, az egyénileg képzett játékosokból álló, és csapatként is jól funkcionáló Hajdúszoboszlóval szemben.

Élén iramban kezdtek a csapatok, a gól sem váratott sokat. A 12. percben bal oldali szögletet követően nem tudtak felszabadítani a hazai védők, Kónya pedig az ötös csücske tájékáról a lábak sűrűjében talált a rövid sarokba. A mezőnyben nem nyújtott rossz teljesítményt a fiatal csabai együttes, az ellenfél kapuja előtt azonban határozatlan volt, a félidő közepéhez érve pedig ismét becsúszott egy védelmi megingás, amit a rutinos Constantinescu váltott gólra. A folytatás mozgalmas, kiegyenlített játékot hozott, a támadók előtt azonban nem adódtak komoly helyzetek.

A második félidő elején próbált dominálni az Előre, de a hajdúságiak hamarjában megduplázták a szünetig szerzett előnyüket. Az 50. percben Constantinescu szép mozdulattal szinte a semmiből szerzett gólt, 5 minutával később Fenyőfalvié sem hétköznapi találat volt, hiszen a labda a jobb szélről hulló falevélként került a csabai kapuba. Mindez kedvüket szegte a hazaiaknak, akik védekezésre szorultak a folytatásban. Így sem kerülhették el, hogy Constantinescu ne szerezze meg saját harmadik találatát. Szórványos ellenakciókat vezettek azért a lila-fehérek, az egyik ilyen végén Zádori közelről szépített, de ez nem volt befolyással a vendégek magabiztos sikerére.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Hajdúszoboszlói SE 1–5 (0–2)
Békéscsaba, 120 néző
Vezette: Dobai János (Bereczki Bence, Molnár Alex).
Gólszerző: Zádori (75.), ill. Kónya (12.), Constantinescu (22., 50., 63.), Fenyőfalvi (55.).

Békéscsaba 1912 Előre II: Apró – Trescsula (Orvos, 53.), Belanka, Sipaki (Komáromi, 73.), Kuzma (Csák, 73.) – Pap Sz. (Rajsli, 82.), Babinyecz, Bónus, Marik (Mágocsi, 53.) – Oláh Á., Zádori. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Hajdúszoboszlói SE: Mészáros D. – Lénárt (Sütő, 60.), Vincze, Barnucz, Fenyőfalvi – Czene (Drobina, 66.), Nagy R. K., Szathmári (Baranyi, 75.), Constantinescu (Berdó, 75.) – Kónya, Karika (Balla, 60.). Vezetőedző: Szűcs Sándor.

Nagy Sándor: – Nem úgy sikerült a meccs, ahogyan elterveztük, a rutinos vendégek kíméletlenül kihasználták a lehetőségeiket. Az eredmény nem tükrözte a játék képlét, hiszen nekünk is voltak lehetőségeink, a játékunkban pdig biztató jelek, ezekre kell építkeznünk.

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!