
Zahorán Milán, Baukó Petra, Erős Eszter, Kis Petra, Kovács Alexandra atléták U18 EB
14 győzelemmel második lett a magyar csapat a 4 nemzet (cseh-szlovák-szlovén-magyar) U18-as válogatott viadalán. A Kopp Békéscsabai Atlétikai Klub 5 győzelemmel, 1 második és 1 harmadik helyezéssel segítette a magyar csapatot a jó szerepléshez.
Az atléták a jövő héten rendezendő Ifjúsági Európa-Bajnokságon Jeruzsálemben is indulnak majd.
Kovács Alexandra kezdte a sort, aki magabiztos győzelmet aratott 5000 m-es gyaloglásban, majd a fiúknál Bor Benjámin lett harmadik.
Baukó Petra súlylökésben egyéni csúcsot elérve lett második, a verseny vége felé rendezett diszkoszvetést a harmadik dobásával 1 méteres fölénnyel nyerte.
Kis Petra Sára: 800 m-en nem fért kétség a győzelméhez, rajt-cél győzelmet aratva nyerte a versenyszámát.
Erős Eszter rúdugrásban bizonytalanul kezdett, a kezdő 350 cm-t csak harmadik kísérletre ugrotta át, ám utána magára talált és a 360-370 cm-es magasságokat elsőre teljesítette és megnyerte a versenyt a jobb eredménnyel rendelkező szlovák és cseh versenyzők előtt, egyéni legjobb eredményének beállításával.
Zahorán Milán 1500 m-en érvényesítette a legjobb képességét és 300m-es hajrával magasan megnyerte a versenyszámát.
Dicsérni lehet a versenyzőket, akik ebben a rekkenő hőségben nagyszerűen szerepeltek. Csak így tovább az Ifjúsági EB-n is!
Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek Urbanikné Rosza Máriának, Bagi Árpádnak, Solticz Kálmánnak.– értékelte a versenyzőket és edzőket Tóth Sándor igazgató, aki edzőként szintén győztes versenyzővel járult hozzá a sikerhez.
Eredmények:
Helyezés | Név | Versenyszám | Eredmény | Megjegyzés |
1. | Kovács Alexandra | 5000 m gyaloglás | 24:50.80 | |
1. | Kis Petra Sára | 800 m | 2:11.47 | |
1. | Erős Eszter | rúdugrás | 370 cm | |
1. | Baukó Petra | diszkoszvetés | 41.81 m | |
1. | Zahorán Milán | 1500 m | 4:05.41 | |
2. | Baukó Petra | súlylökés | 14.51 m | egyéni csúcs |
3. | Bor Benjámin | 5000 m gyaloglás | 24:43.83 | egyéni csúcs |
Öt csabai utazik az U18-as Eb-re
A július negyedikén kezdődő jeruzsálemi U18-as atlétikai Európa-bajnokságon 45 fős magyar csapat vesz részt. Az Európai Atlétikai Szövetség közzétette a július 4. és 7. között rendezendő U18-as Európa-bajnokság nevezési listáját.
A Kopp Békéscsabai AC nem kevesebb, mint öt atlétával lesz jelen Izraelben. Rúdugrásban Erős Eszter, súlylökésben és diszkoszvetésben Baukó Petra,
800 méteren Kis Petra Sára, 5000 m gyaloglás Kovács Alexandra,
1500 méteren Zahorán Milán képviseli a magyar színeket.
A válogatott keretbe két edző is bekerült. UrbaniknéRosza Mária a gyaloglókat és futókat, BagiÁprád a rúdugrókat fogják segíteni.
A versenyzők edzői:
Kis Petra Sára és Kovács Alexandra – UrbaniknéRosza Mária edző
Zahorán Milán – Tóth Sándor edző
Erős Eszter – Bagi Árpád edző
Baukó Petra – Solticz Kálmán edző
