Közösségi oldalak

Hírek

Ma választ pártelnököt a Jobbik kongresszus

Ma tartja elnökválasztó kongresszusát a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

 

A tanácskozás összehívására azért volt szükség, mert ugyan a küldöttek több mint 70 százalékos többséggel május 7-én újraválasztották a tisztséget 2020 januárja óta betöltő Jakab Pétert, ám ő alig egy hónappal később – frakcióvezetőségének megtartása mellett – lemondott a posztról. Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették kezemből a Jobbik irányítását – indokolta Jakab Péter a június 8-án, közösségi médiaoldalán bejelentett döntését.

Lemondott Jakab Péter a Jobbik elnöke

A párt sajtóosztálya – eltérően a két hónappal ezelőtti tisztújítástól – mindeddig nem közölte, végül kik kapták meg az elnökjelöltté váláshoz szükséges mértékű támogatást a Jobbik helyi szervezeteitől. Sajtóhírek szerint Ander Balázs alelnök, Gyöngyösi Márton, a Jobbik egyetlen európai parlamenti képviselője és Földi István korábbi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőjelölt esélyes erre.

MTI

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal

A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig

Bajnokok Ligája – Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool

A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben

 

YouTube csatorna

Archívum