Közösségi oldalak

Sport

Megtört a jég, pontot szerzett a Körösladány

Fotó: Kovács-Goda József

Vasárnap megszerezte első idei pontját a Körösladány NB III-as labdarúgócsapata, amely a 31. játéknapon az Erzsébeti SMTK elleni döntetlennel a nyolcmérkőzéses idei vereségszériáját is megszakította.

Az első félidő első felében a küzdelem dominált, az egyik oldalon Kozma, a másikon Czirok két próbálkozása jelentett védeni valót a hálóőröknek. A 34. percben váratlanul szerzett vezetés a fővárosi együttes, miután egy megszerzett labdát rúgtak keresztbe a kapu előtt, de Szabó Viktor rosszul ért bele és a lábáról a saját kapujába került a játékszer, 0–1

A szünetben végrehajtott hármas csere jótékony hatást fejetett ki a hazaiak teljesítményére. Támadóbbá vált a játékuk, bő negyedóra után egyre több lehetőséget dolgoztak ki. Pusztai egymaga háromszor is veszélyeztetett, de lövéseit vagy blokkolták, vagy a kapus hárította. A 82. percben azután góllá érett a hazai fölény: Mácsai szögletéből Czirok József fejjel egalizált, 1–1. Nem sokkal ezután Szántó ígéretes beadásából a vezetést is megszerezhették volna, de nem sikerült besodorniuk a labdát, így végül be kellett érniük az első idei pontszerzéssel, a győzelem még várat.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Erzsébeti SMTK 1–1 (0–1)
Körösladány, zárt kapuk mögött
Vezette: Kátai Gábor (Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc).
Gólszerző: Czirok (82.), ill. Szabó V. (34. – öngól).
Jó: Czirok, Szabó Á., Zelenyánszki, Ruzsa, Mácsai, ill. Kovács B., Dankó, Menczeles, Nagy M.

Körösladány: Ivicsevics – Szabó V. (Krajcsó, 46.), Szabó Á., Szántó, Talpalló (Rádai, 46.) – Ruzsa, Knyihár (Németh, 46.) – Pusztai (Burai, 83.), Zelenyánszki, Mácsai – Czirok. Edző: Fodor Sándor.

ESMTK: Menczeles – Lázár (Horváth R., 88.), Nagy M., Lipcsei Á., Túri – Kovács D., Dankó, Kovács B., Kozma (Járvás, 93.) – Soós, Slezák. Edző: Turi Zoltán.

Fodor Sándor: – Pazar második félidőt produkált csapatunk, nagyon nagy nyomás alatt tartottuk a vendégcsapat kapuját, sorra alakítottuk ki helyzeteinket, de sajnos sehogy sem akart összejönni a győztes gól. Egyértelműen győzelmet érdemeltünk volna, de még Fortuna is ellenünk fordult.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum