Közösségi oldalak

Belföld

Idegenbeli győzelemmel zárta le nyeretlen szériáját a Füzesgyarmat

Popescu, a mezőny legjobbjának (30) két jó fejese, eldöntötte a három pont sorsát! Fotó: Erdős Csaba

Négy nyeretlen hét után visszatalált a győzelem útjára a füzesgyarmati labdarúgócsapat, amely az NB III-as bajnokság 31. fordulójában a kiesés elkerüléséért küzdő Hatvan otthonából hozta haza a három pontot. A piros-fehér gárda sikerével a Keleti csoport tabellán is előrelépett egy helyet, így most az ötödik.

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, de a gyarmatiak birtokolták többet a labdát. A kezdetben kontrákra alapozó hazaiak negyedóra után kezdtek kinyílni, de miután feljavult a vendégek középpályája, ismét aktívabbak és veszélyesebbek lettek a sárrétiek. Ennek lett az eredménye a 40. percben a vezető góljuk, melyet a sokadik szögletük után Popescu Robert fejelt a kapuba, 0–1.

Két minutával később kísértetiesen hasonló szituáció alakult ki, ám ekkor a támadó a felső lécre fejelt.

Szünet után ismét a támadó percei következtek. A hatvani védők kizárták a kapusukat a játékból, a szemfüles Popescu pedig átfejelte fölöttük a labdát, ami a hálóban kötött ki, 0–2.

A gól után érthetetlen kapkodás lett úrrá a gyarmatiakon, ezt kihasználva szépítettek a hazaiak. Az 53. percben egy félpályán megszerzett labdát játszottak ki a bal szélre, a centerezésnél pedig a hosszúra érkező Fellner a védőjét megelőzve pörgetett a kapuba, 1–2.

Tűzbe jött a házigazda, helyzete ugyan nem akadt, de nyomás alatt tartotta a látogatókat. A gyarmatiak Ramost küldték be a védekezésük stabilizálása érdekében, ami eredménnyel járt. Az utolsó negyedórára már többször is ígéretes kontrákat vezettek a vendégek és magabiztosan tartották meg a három pontot érő eredményt.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

FC Hatvan–Füzesgyarmati SK 1–2 (0–1)
Hatvan, zárt kapuk mögött
Vezette: Erdélyi Bence (Bőhm Ármin, Zsákai Milán).
Gólszerző: Fellner (53.), ill. Popescu (40., 47.).
Jó: senki, ill. Popescu (a mezőny legjobbja), Achim Á., Ramos, Lippai.

Hatvan: Tajti – Bárkányi, Karácsony (Fellner, 46.), Purzsa, Juhász Gy. (Simon M., 83.) – Sárosi (Szabó R., 76.), Sárközi (Gál, 46.), Virág, Labát – Markos, Mundi. Edző: Gabala Krisztián.
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Lippai, Tóth O., Achim Á., Pataki – Karikás, Shadi (Vajda, 85.), Kis Sz. (Ramos, 63.) – Popescu (Csörgő, 92.), Cigan. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.

Gabala Krisztián: – Egy nagyon jó csapat ellen tudtunk kiélezett meccset játszani. Az „iksz” igazságosabb lett volna, gratulálok a vendégeknek!

Boros Tibor: – A mérkőzéssel kapcsolatban az volt az elvárásunk, hogy a múlt heti lelkesedést és helyzetkialakítást eredményességgel is társítsuk. Gólokat értünk el, győztünk, tehát maradéktalanul megvalósítottuk az elképzeléseinket, az eredmény reális.

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!