Közösségi oldalak

Sport

Marco Rossi szeretné behívni Ádám Martint a következő összetartásra, ha a játékos megfelelően teljesít

Legalább két-három játékost figyel Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és stábja, a szakember szerint pedig Ádám Martin, a Paks csatára minden korábbinál közelebb áll ahhoz, hogy behívják a nemzeti csapatba – számol be róla a MTI.

Az 57 éves olasz szakvezető a Telkiben rendezett sajtóbeszélgetésen elmondta, korábban már egyeztetett a Tolna megyei együttes 27 éves támadójával arról, mit kell tennie azért, hogy válogatott legyen.

“Úgy látom, megfogadta a személyes tanácsaimat, jó formában és jó állapotban van, a szombati bajnoki mérkőzésük után szeretnék vele találkozni, és befejezni a korábban elkezdett beszélgetésünket”

– mondta Rossi.

Hozzátette, Novothny Somát is figyelik, de ő a Bochumban kevés lehetőséghez jutott, s bár most többet játszik a ciprusi Anorthosziszban, egyelőre a Paks támadója áll közelebb a válogatottsághoz. Ádám Martinnal kapcsolatban a kapitány úgy fogalmazott, ő az egyetlen valódi középcsatár jelenleg Szalai Ádám mellett, aki rendelkezésére áll a válogatottnak.

“Ami nagyon furcsa itt Magyarországon, hogy a szurkolók és az újságírók egy része mindig arról beszél, milyen gyenge a bajnokság színvonala, majd a legtöbben arról kérdeznek, hogy kit, vagy kiket fogok behívni a magyar ligában játszó futballisták közül”

– mondta Rossi.

A kapitány úgy fogalmazott, számára Szalai Ádám a válogatott csapatkapitánya, és az is marad, de a középcsatár posztjára szeretné behívni Ádám Martint a következő összetartásra, ha a játékos megfelelően teljesít.

“Én mindig tiszteletben tartom az NB I-ben dolgozó edzőkollégák döntéseit, és arra szeretném őket kérni, hogy ők is tartsák tiszteletben az én munkámat. Nincs szükségem arra, hogy a sajtóban olvassam egyik, vagy másik élvonalbeli tréner, vagy korábbi edző tanácsait arra vonatkozóan, hogy nekem kit, vagy kiket kellene behívnom a nemzeti csapatba”

– jelentette ki Rossi azt hansúlyozva, ha valaki a figyelmébe szeretne ajánlani egy játékost, akkor személyesen tegye, ne a médián keresztül.

Ádám Martin a Paksi FC csatára, aki eddig a legtöbb gólt rúgta a 2021-22-es NB I-es szezonban.

A kapitány a téli átigazolási időszakban történtekkel kapcsolatban elmondta, Schäfer András Union Berlinhez szerződése volt az egyik legfontosabb megállapodás a válogatott szempontjából, de figyelik a Paksból Ciprusra igazolt Bognár Istvánt is. A török Kasimpasától kölcsönben a svájci Young Boyshoz került Varga Kevinnel kapcsolatban pedig kiemelte, a berni csapat magasabb szintet képvisel, mint a török együttes, és reményét fejezte ki, hogy a támadó sok játéklehetőséget kap majd Svájcban.

Az utánpótlás korosztályokban kiemelkedően teljesítő játékosokról beszélve Rossi kiemelte, nem mindegy, hogy kinek mikor adnak lehetőséget, az ő stábjának abban van a legnagyobb felelőssége, hogy a megfelelő időpontban építsen be fiatal futballistákat a válogatottba. Hangsúlyozta, ha túl korán küldenek meghívót egy-egy játékosnak, akkor az az adott labdarúgónak inkább hátrányt, mint előnyt jelent.

Az OTP Bank Ligában és más bajnokságokban futballozó, magyar felmenőkkel rendelkező légiósokkal – többek között a Puskás Akadémiában játszó Marius Corbuval, valamint az angol másodosztályú Barnsleyban szereplő Callum Stylesszal – kapcsolatban a kapitány elmondta, minden ilyen esetben a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen vizsgálják a lehetőségét annak, hogy az általuk kiszemelt játékosnak van-e, vagy lesz-e valamikor lehetősége szerepelni a válogatottban.

A Kínából az Újpesthez igazolt 57-szeres válogatott Kádár Tamásról Rossi úgy vélekedett, ha a védő jól teljesít a fővárosi lila-fehéreknél, akkor még lehet helye a nemzeti csapatban.

A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen március 24-én a szerbeket fogadja a Puskás Arénában, majd öt nappal később, 29-én Észak-Írország vendégeként lép pályára Belfastban.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum