Közösségi oldalak

Sport

Lövészverseny a „Szegyában”!

Lövészverseny a „Szegyában”!

Tavaly egy régi terv valósult meg akkor, amikor a Békéscsabai Szakképzési Centrum diákjainak lövészversenyt rendeztek a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum fedett kis lőterén, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezetének támogatásával. Már akkor megfogalmazódott mind a támogató vezetők, mind a szervezők és a résztvevők részéről, hogy jó lenne ezt a kezdeményezést kiterjeszteni.

A terv – úgy tűnik – sikeresen megvalósul a négy fordulós, négy helyszínen lebonyolítandó BSZC-MATASZ lövészverseny formájában, amely végén, 2023-ban összetett győztes csapatot hirdetnek majd. Az első fordulót rendezték a „Szegyában”.

A verseny fontos az iskolák életében, az is mutatja, hogy a megnyitókor megjelent és üdvözölte a megjelenteket az egyik „ötletgazda”, Kiss Norbert, Békés Megyei Kormányhivatali vezető, s szintén köszöntötte a résztvevőket a házigazda, Tálas Csaba József , a vendéglátó iskola igazgatója.

Mindketten kihangsúlyozták a verseny fontosságát és utaltak korábbi élményeikre is, jelezve, hogy a lövészverseny nemzedékeken keresztül a fiatalok egyik népszerű és hasznos versenye volt. Megtisztelte jelenlétével a lövészversenyt Uhljár Erik, a Békéscsabai Szakképzési Centrum kancellárja, és Nagy Zoltán ezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezetének elnöke is.

A verseny előtti regisztráció alatt a lövészetvezető Gyurkó Attila ismertette a verseny menetét és az alapvető lőtérbiztonsági szabályokat. Az ünnepélyes megnyitó után került sor a lövészetre, amit un. biatlon célpontokra hajtottak végre a versenyzők. Szoros, jó hangulatú versenyen a következő eredmények születtek az első fordulóban:

1. Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Bodnár Csilla, Nagy Viktor, Petri Regina, Sustik Barbara, Vantruba Ágnes)

2.Nemes Tihamér Technikum és Kollégium (Buka Diána, Farkas Milán, Sulyok Titanilla, Tokaji Mihály, Resetár Dorka)

3. Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Horváth András, Kucsa Dávid, Valkovszki Attila, Szabó Attila, Lovas Erik)

4. Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium (Barth Kevin, Csizmadia Dávid, Csordás László, Andó Krisztián, Kovács Ferenc)

5. Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium (Lukács Ákos, Fábián Hunor, Balla Ferenc Dániel, Gorgyán Levente, Papp Dorián)

6. Kemény Gábor Technikum és Szakképző Iskola (Kovács Máté, Szabó Zsombor, Lédig Barbara, Czeglédi Kinga, Kiss Gábor)

A második fordulóra november 23.-án, szerdán kerül sor a Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban – remélhetőleg ugyanilyen sikeresen.