Közösségi oldalak

Kisorsolták a MOL Magyar Kupa 3. forduló párosításait

Az M4Sport televíziós csatorna jóvoltából élő műsorban sorsolták ki szerda éjszaka a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolását. A sorozatban öt megyei csapat volt érdekelt, de mára közülük csak a Füzesgyarmati SK és a Békéscsaba 1912 Előre maradt versenyben. Utóbbi a többi NB I-es és NB II-es alakulattal egyetemben most kezdi meg a szereplését.

A procedúrát az egykori válogatott kapus, Kövesfalvi István végezte, aki először az eddig kiemelt NB I-es gárdáknak húzta ki a párját, akik egymással most még nem kerülhettek össze. A viharsarkiak elkerülték a tucatnyi élvonalbeli alakulatot. A Békéscsaba számára kifejezetten előnyösen alakult a sorsolás, hiszen a megye I. osztályú Szegedi VSE vendégeként kell kiharcolnia a továbbjutást. Az NB III-as Füzesgyarmat hazai környezetben léphet pályára, miután a második vonalba frissen felkerült, ám ott kevésbé jól szereplő Mosonmagyaróvárral került szembe. A kijelölt játéknap szeptember 17., szombat és szeptember 18., vasárnap.

A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces ráadás következik. Ha a hosszabbításban mindkét együttes azonos számú gólt ér el, vagy nem születik találat, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el.

A párosítás. MOL Magyar Kupa, 3. forduló:

  • FC Dabas (NB III)–Debreceni VSC
  • Tiszakécske LC (NB II)–Kecskeméti TE (NB I)
  • Mátészalkai MTK (m1)–Újpest FC (NB I)
  • Dorogi FC (NB II)–Budapest Honvéd (NB I)
  • Bicskei TC (NB III)–Ferencvárosi TC (NB I)
  • Aqvital FC Csákvár (NB II)–Puskás Akadémia FC (NB I)
  • III. Kerületi TVE (NB III)–MOL Fehérvár FC (NB I)
  • Balassagyarmati VSE (NB III)–Vasas FC (NB I)
  • Pécsi MFC (NB II)–Paksi FC (NB I)
  • Kaposvári RFC (NB III)–Zalaegerszegi TE FC (NB I)
  • BVSC-Zugló (NB III)–Kisvárda Master Good (NB I)
  • Szekszárdi UFC (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC (NB I)
  • FC Nagykanizsa (NB III)–FC Hatvan (NB III)
  • Monostorpályi SE (m1)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
  • Tiszafüredi VSE (NB III)–BFC Siófok (NB II)
  • Nyergesújfalu SE (m1)–Szolnoki MÁV FC (NB III)
  • Bölcske SE (m1)–Budafoki MTE (NB II)
  • XV. Kerületi Issimo (m1)–MTK Budapest (NB II)
  • Jászberényi FC (NB III)–Debreceni EAC (NB III)
  • Diósgyőri VTK (NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
  • Balatonfüred FC (NB III)–Komárom VSE (NB III)
  • Mezőörs KSE (m2)–BTE Felsőzsolca (m1)
  • Zalaszentgróti VFC (m1)–Monor SE (NB III)
  • Iváncsa KSE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
  • Nagyatádi FC (m1)–Deszk SC (m1)
  • Kozármisleny FC (NB II)–Kazincbarcika SC (NB II)
  • Putnok FC (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
  • Erzsébeti SMTK (NB III)–Soroksár SC (NB II)
  • Szegedi VSE (m1)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
  • Pécsvárad SE (m1)–ETO FC Győr (NB II)
  • Füzesgyarmati SK (NB III)–Mosonmagyaróvári TE (NB II)
  • FC Ajka (NB II)–Szentlőrinc SE (NB II).

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

YouTube csatorna

Archívum