Közösségi oldalak

Sport

Kick-box sikerek Plovdivból!

Bár közel az év vége, még mindig rendeznek a kick-boksz sportban nívós nemzetközi versenyeket. A Békés Megyei Harcművész Szövetség tagjai közül  a Békéscsabai József Attila Lakótelepi TSE kick-box point-fighting csapatának versenyzői Debreczeni Dezső vezetőedző irányításával elutaztak Bulgáriába a Plovdiv Open Christmas Tournament 2022 nemzetközi kick-box versenyre, amelyen  6 nemzet 26 klubjának 354 versenyzője 706 nevezéssel vett részt. A verseny jó felkészülést jelentett a jövő évi versenyszezonra. A bolgár kick-box az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött, a legutóbbi utánpótlás világbajnokságon is az élen végeztek az éremtáblázaton a magyarok előtt.

Debreczeni Dezső vezetőedző elmondta, hogy a bolgárok a kick- box élmezőnyébe tartoznak, úgy hogy jó felkészülést jelentett a verseny  még a versenyidény végén is. Nagyon elégedett a csapattal, mert a vártnál jobban teljesítettek a versenyzők. Nem egy versenyző átmentette a formáját , jól küzdött, kifejezetten tetszett, amit csinált. Úgyhogy hasznosnak ítélte meg ezt a versenyt. Van olyan versenyző, aki jövőre korosztályt illetve súlycsoportot fog váltani,most utoljára tudott ebben a korosztályban versenyezni, és jól tudta zárni az évet.

Most még ebben a korosztályban tudtak versenyezni és jó eredményeket elérni, s kipróbálhatták a következő korosztály mezőnyét is. Készülni kell a következő évre is, hiszen folyik a gyakorlás az övvizsgára, kevesebbet tudnak a küzdelemmel foglalkozni, s legalább egy színvonalas verseny legyen, ami nem hozza őket ki a formából, hiszen februárban már kemény ranglista versenyen kell helyt állniuk. Tehát szakmailag sokat ért ez a verseny. Sikerült a jó kapcsolatot is tovább építeni a rendező klubbal, ami biztató lehet a jövőre nézve.

A klub az éremtáblázat harmadik helyén végzett a megszerzett 12 arany, 8 ezüst és 11 bronzéremmel, a rendező bolgár Star team és Masaru klubok mögött. Jól sikerült tehát az évzárás!

Gregor László

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer
felnőtt
63 kg.
2. Malatyinszki Bendegúz
3. Viczián Dániel
69 kg. 3. Viczián Dániel

junior korosztály
63 kg
1.Viczián Dániel
2.Malatyinszki Bendegúz
69 kg.3. Viczián Dániel
50 kg. 3.Petró Lili
55 kg. 3. Petró Lili
65 kg. 3.Csüllög Dorina
70 kg. 2.Csüllög Dorina
kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
47 kg. 3.Matuska Máté
52 kg. 3.Matuska Máté
63 kg.3.Csiernyik Zsombor
32 kg. 1.Debreczeni Frida
46 kg. 2.Fördős Jázmin
65 kg. 1.Jancsó Lili
+65 kg. 1.Jancsó Lili

Kadet 1 (serdülő) korosztály
32 kg. 1.Szikora Bence
37 kg.
1.Petró Bálint
2. Szikora Bence
42 kg. 2.Petró Bálint
32 kg. 1.Debreczeni Frida
37 kg. 3. Debreczeni Frida
+47 kg. 1.Jancsó Lili

Gyermek korosztály
30 kg. 1. Szikora Gergő
33 kg. 1.Szikora Gergő
36 kg. 3.Stir István
+36 kg. 2.Stir István
33 kg. 1.Debreczeni Lilla
36 kg. 1.Debreczeni Lilla
Beginer kategória:
32 kg. 2.Petró Laura

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

Újabb változás a válogatottnál, Nego helyett Gera csatlakozik a kerethez

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn délután hivatalos Twitter oldalán közölte, Loic Nego sem csatlakozik a hollandok

Kerkez és Horváth helyett Schön és Dárdai a keretben

Kerkez Milos, Horváth Krisztofer és Nego Loic sem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott keretéhez, helyettük Schön

 

YouTube csatorna