Közösségi oldalak

Sport

Kick-box Diákolimpia: Sportsikerek és sikeres rendezés

A tanulóifjúság körében is egyre fontosabb szerepet tölt be a sport, mind a verseny, mind a tömegek sportja. Az oktatási intézmények sportversenye , a diákolimpia így, érthető módon, egyre több sportág számára vált fontosság. Így van ez a kick-box sportban is. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kick-box diáksport alapvető fellegvára lett Békéscsaba, ahol számos diákbajnokságot és diákolimpiai döntőt rendeztek. Annál is inkább így van, mert a békéscsabai József Attila Lakótelepi SE elnöke, a kick-box point-fighting csoport vezetője, Debreczeni Dezső nem csak a verseny versenyigazgatója, hanem a Magyar Kick-box Szövetség elnökségi tagja, s mint ilyen, Ő irányítja a szövetségben a diáksportot.

A korábbi évek döntőit a magas fokú szervezettség, a látványosság, a hosszú versenynap és a hihetetlen mennyiségű előkészítő munka jellemezte. Ebbe a sorba illeszkedett a legutóbbi, az Általános és Középiskolás Kick-box Diákolimpia Országos Döntő, immár a negyedik, amit Békéscsabán rendeztek meg az elmúlt hétvégén, a békéscsabai Városi Sportcsarnokban és a Vívócsarnokban. A formagyakorlat verseny a Vívócsarnokban már korábban elkezdődött, hiszen a 10 megye és Budapest összesen 139 iskolája 484 nevezést küldött, így nem csoda, hogy igencsak éjszakába nyúló, maratoni versenynap várt a résztvevőkre. A tét nem csak az iskolák sikeres képviselete volt, hiszen ez a verseny egyben az egyik válogató verseny a szeptemberi, az írországi Dublinban megrendezésre kerülő utánpótlás kick-box világbajnokságra. A versenyt hossza szervező munka előzte meg. A szervezésben és a lebonyolításban részt vevők ezt munkájuk mellett, szabadidejükben végezték!

A mindenre odafigyelő Malatyinszki Mihály és az óriási versenyrendezési tapasztalatokkal rendelkező Haba József Mester irányította point-fighting szülői kar nagy lelkesedéssel bonyolította le a versenyt, a Dohányos András Mester csoportjából szervezett rendező brigáddal együtt. A szervező munkából kijutott a Füzesgyarmat Gasparik Róbert nemzetközi kick-box bírónak és a formagyakorlat versenyt irányító Puravecz Péter Mesternek is. Békéscsaba megyei Jogú Város is támogatta a rendezvényt.

Képgaléria

Már pénteken elkezdődött a mérlegelés, hiszen a messzebbről érkezettek már ekkor itt éjszakáztak. A formagyakorlat verseny a Vívócsarnokban már korábban elkezdődött. Az ünnepélyes megnyitó mazsorettek bemutatójával kezdődött, majd szintén Ők vezették be a megyénként felsorakozott csapatokat. A legtöbben érthető módon Békés megyéből jöttek, s a Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskolából, amit örömmel látott a jelen lévő Petri Hajnalka Igazgató Asszony és Opauszki Zoltán jaminai önkormányzati képviselő csakúgy, mint a küzdősport gyökerekkel rendelkező Csányi Illés önkormányzati képviselő.

A Himnusz elhangzása után a jelen lévők egy perces némasággal tisztelegtek Wertheim Albert, Bartyik Jenő és a háborúban elhunyt ukrán élversenyző, Eugene Zvonok emlékének. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntötte a versenyzőket és a nagy számban jelen lévő szurkolókat, kihangsúlyozva, hogy jó lenne, ha a jelen lévő versenyzők közül már 2028 évi los angelesi olimpián is lenne induló. A Magyar Kick-box Szövetség elnöke, Galambos Péter sok sikert kívánt a versenyzéshez, s külön megköszönte a Debreczeni Dezső vezette szervező és rendező testület munkáját. Ezután Sihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke különdíjat adott át a békéscsabai JALTE két versenyzőjének, Petró Lilinek és Malatyinszki Bendegúznak. A „Kiváló Harcművész” díjat az orosházi Brebovszky Zoltán, az „Érdemes Mester” díjat Debreczeni Dezső vehette át. Átvehette az elismerés díját Verasztó Lajos, a Békés Megyei Hírlap sportújságírója, aki hosszú évtizedek óta számol be a megyei harcművészek igencsak mozgalmas életéről.

Szabó Gábor főbíró, a Magyar Kick-box Szövetség Bírói Bizottságának vezetője bemutatta a népes bírói kart, és elkezdődtek a küzdelmi versenyek point-fighting, light-contact és kick-light szabályrendszerben. Nagyon izgalmas, gyorsan pergő és kemény küzdelmeknek lehettek a nézők tanúi, ami nem csoda, hiszen számos korosztályos Világ- és Európa-bajnok, érmes lépett a hat küzdőtér valamelyikére, nem csak kick-box, hanem taekwon-do irányzatból is. A Békés megyeiek eredményesen szerepeltek, szorgalmasan gyűjtötték az érmeket és a győztesnek járó kupákat.

Ahogyan telt a versenynap, egyre több munkája lett a versenyorvosoknak és segítőiknek. (Köszönet illeti a Szent-Györgyi Albert Technikumot, akik ismét egészségügyis segítő tanulókat szerveztek a versenyre úgy, mint már hosszú évek óta.) Az eredményesség is magáért beszél, hiszen a Békés megyei oktatási intézmények tanulói 27 arany, 30 ezüst és 16 bronzérmet szereztek. Több versenyző két szabályrendszerben sem talált legyőzőre: Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Malatyinszki Bendegúz, Török Vince, Bessenyei Domos két serleggel lett gazdagabb ezen a napon. Az eredményhirdetés folyamatosan zajlott, a rendező gárda megtett mindent a sikeres rendezés érdekében a teljesen felújított Városi Sportcsarnokban.

Külön köszönik a szervezők a Magyar Diáksport Szövetség segítségét és rugalmas hozzáállását!Szintén köszönet illeti a sportcsarnok munkatársait a segítségért, az Alföld Vívó Akadémiát, a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sport Egyesületet és a Békéscsabai Röplabda Sport Egyesületet sportszerűen segítő hozzáállásukért! A békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület kick-box szakosztálya reméli, hogy jövőre is sikerül ezt az izgalmas versenyt tető alá hozni – ugyanilyen sikeresen!

Eredmények:

FORMAGYAKORLAT VERSENYSZÁM
Pusztakezes kreatív kategória:
Junior leány: 1.Árvai Fruzsina (Bcs. Széchenyi István Közg.tech.- Dragon Taekwon-do Kétegyháza)
Kadet 2 (Ifjúsági) leány
1.Bak Ágnes Panna (Kossuth Ált.Isk.Füzesgyarmat-Hegyesi KBSE)
Fegyveres kreatív kategória
kadet 1 (serdülő) korosztály:
fiú:
1.Petrovszki Márton (Szent István Katolikus Ált.Isk. Kétsoprony-Kondorosi Kick-box SE)
Pusztakezes zenés kategória:
Junior leány: 2.Árvai Fruzsina (Bcs. Széchenyi István Közg.tech.- Dragon Taekwon-do Kétegyháza)
Fegyveres zenés kategória
kadet 1 (serdülő) korosztály:
fiú:
2.Petrovszki Márton (Szent István Katolikus Ált.Isk. Kétsoprony -Kondorosi Kick-box SE)

POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER
Junior korosztály:
57 kg.2. Malatyinszki Bendegúz (Bcs.Szent-Györgyi Albert Techn. – JALTE Debreczeni Team)
63 kg. 1. Viczián Dániel (Bcs.Nemes Tihamér Techn. – JALTE Debreczeni Team)
69 kg.2. Lóneán Tamás (Bcs.Trefort Ágoston Techn.- KirályTeam Kick-box Akadémia)
89 kg. 1. Török Vince (Bcs.Vásárhelyi Pál Techn.-KirályTeam Kick-box Akadémia)
50 kg.
1. Petró Lili (Bcs.Széchenyi István Két Tan.Ny.Közg.Techn. – JALTE Debreczeni Team)
2. Kozmann Mónika (Bcs.Széchenyi István Két Tan.Ny.Közg.Techn. – JALTE Debreczeni Team)
55 kg.2. Viczián Vivien (Bcs.Széchenyi István Két Tan.Ny.Közg.Techn. – JALTE Debreczeni Team)
60 kg.1. Pántya Réka (Bcs.Szent-Györgyi Albert Techn. – JALTE Debreczeni Team)
65 kg. 2. Csüllög Dorina (Bcs.Széchenyi István Két Tan.Ny.Közg.Techn. – JALTE Debreczeni Team)
+70 kg.1. Koszecz Boglárka (Bcs.Vásárhelyi Pál Techn.-JALTE Debreczeni Team)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

37 kg.
1. Jancsó Barnabás (Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Debreczeni Team)
2. Fazekas Kristóf (Bcs.Jankay Tibor Két Tan.Ny.Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

42 kg.
2. Szaszák Dominik (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
3. Gyeraj Ákos (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

47 kg.
1. Matuska Máté (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
2. Kovács Benjámin (Szegedi Kis István Református Gimn.Ált.Isk. Békés – JALTE Debreczeni Team)

52 kg.
1. Csiernyik Zsombor (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
2. Csasztvan Gergő (Bcs.Szlovák Gimn. Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

+69 kg.3. Szák Péter (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
42 kg.3. Kása Hanna (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
55 kg.2. Szabó Szófia (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. – JALTE Debreczeni Team)
+65 kg.
1. Hegedűs Ramóna (Újkígyósi Széchenyi István Ált.Isk. – KirályTeam Kick-boksz Akadémia)
2.Majernyik Tímea (Újkígyósi Széchenyi István Ált.Isk. – KirályTeam Kick-boksz Akadémia)

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
28 kg. 3. Bádon Máté (Bcs.Jankay Tibor Két Tan.Ny.Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

37 kg.
2. Petró Bálint (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
3. Szvarnasz Janisz (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

47 kg. 2. Szűcs Levente (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
28 kg. 2. Jancsó Csenge (Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Debreczeni Team)

32 kg.
1.Debreczeni Frida (Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Debreczeni Team)
2. Szekeres Flóra (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
3. Petró Laura (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

47 kg.2. Fördös Jázmin (Újkígyósi Széchenyi István Ált.Isk.- JALTE Debreczeni Team)
+47 kg. 1. Jancsó Lili (Bcs.Szlovák Gimn. Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

Gyermek korosztály
24 kg.1. Efthymiadis Ioannis (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

27 kg.
1. Szántó Máté (Újkígyósi Széchenyi István Ált.Isk.- KirályTeam Kick-box Akadémia)
2. Szabó Huba (Újkígyósi Széchenyi István Ált.Isk. .- KirályTeam Kick-box Akadémia)
3. Pécsi Alex (Bcs.Lencsési Általános Iskola – – JALTE Debreczeni Team)

30 kg.
1. Szikora Gerő (Bcs.Jankay Tibor Két Tan.Ny.Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
2. Peregi Zétény (Bcs.Kazinczy Ferenc Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

33 kg.
3.Vajgely Milán Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
3. Born Henrik (Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Debreczeni Team)

36 kg.
1. Dohányos András Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Dohányos Team)
2. Stir István (Bcs.Kazinczy Ferenc Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

27 kg. 3. Nátor Petra (Bcs.Jankay Tibor Két Tan.Ny.Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

33 kg.
1.Debreczeni Lilla (Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Debreczeni Team)
2. Fazekas Kinga (Bcs.Jankay Tibor Két Tan.Ny.Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

+36 kg.
1. Batke Erzsébet (Bcs.Szlovák Gimn. Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
2. Szekeres Emma Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER

Junior korosztály
57 kg. 1. Malatyinszki Bendegúz (Bcs.Szent-Györgyi Albert Techn. – JALTE Debreczeni Team)
63 kg. 3. Viczián Dániel (Bcs.Nemes Tihamér Techn. – JALTE Debreczeni Team)

74 kg.
1. Bessenyei Domos (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Szarvas-Szarvasi Taekwon-do Klub)
3. Surin Patrik (Bcs.Nemes Tihamér Techn.-KB JALTE Dohányos team-Dunaharaszti WT Taekwondo)

89 kg. 2. Török Vince (Bcs.Vásárhelyi Pál Techn.-KirályTeam Kick-box Akadémia)

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
42 kg.3. Gyeraj Ákos (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
47 kg. 2. Matuska Máté (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
52 kg. 3. Csiernyik Zsombor (Bcs.Erzsébethelyi Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
63 kg. 2. Tóth Lajos (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. és Ált.Isk. Battonya – Barátság SE, Battonya)
42 kg.2. Kása Hanna (Bcs.Petőfi Utcai Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
50 kg. 3. Berki Viktória Annamária (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. és Ált.Isk. Battonya-Barátság SE Battonya)

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg. 2. Szikora Bence (Bcs.Jankay Tibor Két Tan.Ny.Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)
42 kg. 2. Tímár Nándor (Gál Ferenc Szarvasi Gyakorló Ált.Isk.-Szarvasi Taekwon-do Klub)
32 kg. 1. Debreczeni Frida (Bcs.Lencsési Általános Iskola- JALTE Debreczeni Team)
+47 kg. 1. Jancsó Lili (Bcs.Szlovák Gimn. Ált.Isk. – JALTE Debreczeni Team)

KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER

Junior korosztály:
57 kg. 1. Malatyinszki Bendegúz (Bcs.Szent-Györgyi Albert Techn. – JALTE Debreczeni Team)

74 kg.
1. Bessenyei Domos (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Szarvas-Szarvasi Taekwon-do Klub)
3. Surin Patrik (Bcs.Nemes Tihamér Techn.-KB JALTE Dohányos team- Dunaharaszti WT Taekwondo)

89 kg.1. Török Vince (Bcs.Vásárhelyi Pál Techn.-KirályTeam Kick-boksz Akadémia)
+70 kg. 2. Koszecz Boglárka (Bcs.Vásárhelyi Pál Techn.-JALTE Debreczeni Team)

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály:
63 kg. 2. Tóth Lajos (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. és Ált.Isk. Battonya – Barátság SE, Battonya)

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
fiúk:
42 kg. 2. Tímár Nándor (Gál Ferenc Szarvasi Gyakorló Ált.Isk.-Szarvasi Taekwon-do Klub)

Legtechnikásabb női versenyző: Viczián Vivien (Bcs.Széchenyi István Két Tan.Ny.Közg.Techn. – JALTE Debreczeni Team)

A versenyt támogatták:

Békéscsaba Megye Jogú város képviselő testület támogatása:
ARANY FOKOZATÚ TÁMOGATÓ: Szarvas Péter polgármester, Hanó Miklós alpolgármester,Opauszki Zoltán tanácsnok, képviselő, Csányi Illés képviselő
EZÜST FOKOZATÚ TÁMOGATÓ:Dr. Szigeti Béla képviselő
BRONZ FOKOZATÚ TÁMOGATÓ:Nagy Ferenc alpolgármester,Gregor László képviselő, Ádám Pál képviselő, Szente Béla képviselő, Paláncz György tanácsnok, képviselő, Fülöp Csaba képviselő

Támogatók:

Magyar Kick-box Szövetség, József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület, Békés Megyei Harcművész Szövetség, Fa, Henkel, Burek Pékség, Túri Húsbolt,CBA Dévaványa, Magyar Közút, Archibona KFT., Pavi Caffe, Vidia Team, Bejó Cukrászda

Eppel büntetőjével nyert a Nyíregyháza a Debrecen ellen

A Nyíregyháza Spartacus 1–0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, pénteken.

Az örökrangadó megnyerésével ismét az FTC lesz a Paks döntős ellenfele

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég MTK Budapestet a labdarúgó MOL Magyar Kupa

A címvédő Paks az első döntős

A címvédő Paks jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután a keddi elődöntőben

Elhunyt Garami József

Életének 86. évében elhunyt Garami József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, a 2008-as év legjobb

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!