Két perc alatt vette el a három pontot a Békéscsabától a sereghajtó

Az NB II-es labdarúgó-bajnokság 22. fordulója vasárnapi mérkőzésén Tiszakécskén szenvedett vereséget a Békéscsaba 1912 Előre csapata. A lila-fehér alakulat már az első percben vezetést szerezett, a sereghajtó házigazda később még büntetőt is hibázott, de a második félidőben két perc leforgása alatt sikerült fordítania és mindhárom pontot megtartania.

1. perc: Pantovics tört be a 16-oson belülre a bal oldalról, majd középre gurított, ahol Lukács Raymond érkezett, aki 8 méterről a bal sarokba helyezte a labdát, 0–1.
45+1. perc: Kosznovszkyval szemben szabálytalankodtak a védők a tizenhatoson belül, amiért büntető járt. Erdei állt a labda mögé, akinek a bal sarokra tartó lövését Winter nagy vetődéssel hárította.
72. perc: Balról végezett el szögletét a Tiszakécske, az élesen a hosszú sarokra tartó labda átcsúszott Winter kezei között, az érkező Végső Előd pedig az üresen maradt kapuba bólintott, 1–1.
74. perc: Ezúttal jobbról szállt kapu elé a hazaiak szöglete, az ötösön Winter elvétette a labdát, a csereként beálló Kalmár Ferenc pedig középről befejelte azt, 2–1.

Fotó: Kécskei Krónika

NB II Merkantil Bank Liga, 22. forduló

Tiszakécskei LC–Békéscsaba 1912 Előre 2–1 (0–1)
Tiszakécske, 300 néző
Vezette: Farkas Tibor (Tőkés Róbert, Rózsa Dávid).
Gólszerző: Végső (72.), Kalmár (74.), ill. Lukács R. (1.),

Tiszakécske: Holczer – Máté Zs., Kiprich D. (Uzoma, 59.), Végső, Farkas N. (Vachtler, 59.) – Kosznovszky, Balázs, Erdei (Simon M., 59.), Kovács B. (Farkas A., 78.) – Marsa, Beliczky (Kalmár, 59.).
Vezetőedző: Visinka Ede.

Békéscsaba: Winter – Puskás, Farkas M., Bora, Bor – Szabó P. (Paudits, 53.), Váradi (Zvara, 65.), Király, Varga Sz. (Albert, 46.) – Lukács R. (Horváth P., 53.), Pantovics (Ilyés, 75.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Visinka Ede: – A csapatunk nagyon egyben van, a kohézió óriási. Az edzőtáborban nagyon összekovácsolódott a csapat és ez kijött a pályán is. Nem veszítettük el a hitünket, annak ellenére, hogy a Békéscsaba az első percben megszerezte a vezetést. Utána volt még egy malőr, kihagytuk a tizenegyest, de nagyon örülök, hogy végig hittünk a fordításban. Az öltözőben is alig kellett valamit mondanom, éreztem a fiúkon, hogy mindent megtesznek majd a győzelemért. Az életben maradásunk múlott ezen a meccsen. Nagyon derűlátó vagyok a jövő tekintetében.

Schindler Szabolcs: – Nagyon jól kezdtük a mai mérkőzést, aztán indokolatlanul magunkra húztuk a hazai csapatot. Nem értettem, hogy miért adtuk át a területet. A félidőben átszerveztük a csapatot és lehetőségeink is megjöttek, de sajnos két elkerülhető gólt kaptunk pontrúgásokból. El kell ismernem, hogy a hazai csapat kockáztatása bejött, mindent megtettek a győzelemért. Nagyon csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna. Ez nem sikerült.

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.
A Keleten olvasása ingyen van, de a működtetése nem! Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!