Közösségi oldalak

Belföld

Veretlenül várja a csütörtöki Nyíregyháza elleni rangadót a BRSE

Tóth Gábor alaposan felforgatta a kezdőcsapatot a Vasas elleni kupameccshez képest, ugyanis Pekárik Eszter, Salla Karhu, valamint az elmúlt bő három szezont Újpesten töltő Bagyinka Fanni is ott volt a pályán az első labdamenetnél. Az UTE-t sem lehetett semmiképpen sem lebecsülni, hiszen magyar, szlovák, bolgár és kubai válogatott játékos is erősíti őket. A bolgár Slavina Kolevára a csabai szimpatizánsok is emlékezhetnek, ugyanis a Calcit Kamnik ütőjeként több emlékezetes csatát is vívott a BRSE-vel. Sőt, később az Alba Blaj-zsal a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutott.

A felváltott pontszerzések után sikerült egy négyes sorozattal hárompontos előnyre szert tennünk, ám erre az UTE egy ötös rohammal válaszolt, Tóth Gábor pedig időt kért. Ez megtette a hatását, sikerült fordítanunk, majd szép lassan a fórunkat is növelni tudtuk. Horváth András időkérése után a vendégek némileg felzárkóztak, de hamar stabilizáltuk a játékunkat, a játszma végén pedig az öt szettlabdából az elsőt ki tudtuk használni.

A második felvonás eleje is kiegyenlített játékot hozott, általában a vendégek jártak előrébb egy ponttal. Aztán Bagyinka szerencsés ászával fordított a BRSE, és ez volt a kulcsmomentum. Karhu remek sorozatot kapott el nyitóként, egymás után öt pontot szereztünk ekkor az ő vezetésével. A sánc is sokat javult, valamint mezőnyben is hatalmasat küzdöttek a csabai lányok, ennek is köszönhetően egyre csak nőtt a differencia. A végjátékhoz érkezve már tetemes előnnyel gazdálkodhattunk, a legvégén pedig tíz pontra hízott a különbség.

A harmadik játékrész forgatókönyve is hasonló volt az első kettőéhez, legalábbis ami az elejét illeti. 4:3-as UTE-vezetés után zsinórban három ponttal fordítottunk, de egy ideig nem sikerült leszakítanunk a vendégeket. A szett derekánál azonban sebességet váltottunk és pillanatok alatt közé tettünk ötöt. Az újpestiek aztán lélekben már talán fel is adták a találkozót, a végjáték egyértelmű csabai dominanciát hozott, a mérkőzést pedig Karhu pontja zárta le. 67 perc alatt magabiztosan, 3:0-ra legyőztük tehát az Újpestet.

Extraliga, 10. forduló

Swietelsky-Békéscsaba–UTE 3:0 (19, 15, 17)
Békéscsaba. Vezette: Jámbor, Csizmarik

BRSE: Drpa 13, Zólyomi 3, Pekárik 6, Karhu 12, Klisura 16, Bagyinka 2. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Strunjak 6, Szatmári. Vezetőedző: Tóth Gábor

UTE: Preval 4, Krasteva 11, Koleva 8, Oveckova 2, Gyimes 2, Manninger 2. Csere: Dömsödi (liberó), Petőváry 1, Szabó 1, Durst. Vezetőedző: Horváth András

Tóth Gábor:– A célunk az alapszakasz megnyerése, melyhez újabb fontos 3 pontot szereztünk. Örülök, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is jól teljesítettek. Készülünk a csütörtöki, Nyíregyháza elleni rangadóra.

Horváth András:– A nyitásfogadásunk elbizonytalanodását követően kiszámíthatóvá vált a támadásunk, amit jól használt ki a Békéscsaba és megérdemelten nyerte meg az összecsapást.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum