Közösségi oldalak

Sport

Idei első győzelmét szerezte meg a Körösladány csapata

Fotó: Kovács-Goda József

Idei első győzelmét aratta a Körösladány MSK NB III-as labdarúgócsapata, melynek kispadján eredményesen debütált tehát Keresztesi János. A sárréti alakulat tagjai egységes teljesítménnyel megmutatták meg, hogy több van bennük az eddigi teljesítménynél, életben tartva ezzel a bennmaradási esélyeiket.

A meccs első momentumaként Lucz sarkallt egy labdát a kapufára. A kezdeti hazai fölény után kiegyenlített lett a játék. A 20. percben Kisari kapott remek ütempasszt Cziroktól, átemelte a kifutó kapus fölött, egy védő kézzel ért bele, ám elmaradt a büntető, a kipattanót azonban Pusztai szedte össze és 25 méterről védhetetlen lövést küldött Megyeri kapujára, 0–1.

A hazai együttes próbálta nyomás alá helyezni a ladányiakat, de nem igazán tudott eljutni a tizenhatosuk. Nem így a jól játszó vendégek, akik a 40. percben tovább növelték az előnyüket. A jó helyzetben kilépő Burait buktatták, a szabadrúgásból pedig Mácsai talált a bal alsó sarokba, 0–2.

Szünet után új lendületet vettek a házigazdák. Az 54. percben Molnár szépíthetett volna, de nagy ziccerénél Ivicsevics hatalmasat védett, a kontrából pedig Knyihár ugratta ki Burait, aki meg sem állt a kapuig, 0–3.

A hazaiak egyre reménytelenebbül mentek előre, de ladányiak lőtték az újabb gólt is. A 78. percben szép játék után Kisari adott nagy labdát Ruzsának, aki átemelt a kifutó kapus fölött, 0–4.

Három minutával később jóindulatú büntetőt kapott a hazai csapat, amit Ablonczy értékesített, 1–4.

Ezzel még nem volt vége a gólparádénak. A 84. percben Ruzsa passza után Knyihár is betalált, 1–5.

A koronát Németh tehette volna fel a napi teljesítményre de lövésébe beleértek, ezért mellé ment a labda.
Remek csapatmunkával, értékes sikert ért el a Körösladány, ezzel a Fodor Sándort váltó Keresztesi János irányításával megszerezte az első idei győzelmét.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Dabas-Gyón FC–Körösladány MSK 1–5 (0–2)
Dabas, zárt kapuk mögött
Vezette: Tóth Tamás (Kovács Zoltán, Vilmányi Simon).
Gólszerző: Ablonczy (81. – 11-esből), ill. Pusztai (20.), Mácsai (42.), Burai (55.), Ruzsa (78.), Knyihár (84.).
Jó: Molnár, Ablonczy, ill. az egész vendégcsapat

Dabas-Gyón: Megyeri – Száhl, Gaszner, Popovics (Bartucz, 77.), Peres – Szabó P. (Dunai, 46.), Molnár, Hirman (Karacs, 56.), Grabant – Ablonczy, Lucz. Edző: Aczél Zoltán.

Körösladány: Ivicsevics – Szabó V. (Talpalló, 84.), Szántó (Vincze, 84.), Szabó Á., Krajcsó (Rádai, 84.) – Ruzsa, Pusztai – Burai (Németh, 60.), Mácsai (Knyihár, 50.), Kisari – Czirok. Edző: Keresztesi János.

Keresztesi János: – Nagyot küzdve, némi kis szerencsével nagyon fontos győzelmet arattunk. A remény tovább él!

A hajrában szerzett góllal mentett pontot Nyíregyházán a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia a hajrában szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza otthonában a labdarúgó

Kikapott a Videoton, nyert a Kecskemét – NB II-es eredemények

A Videoton egygólos vereséget szenvedett vasárnap a vendég BVSC-Zuglótól a labdarúgó NB II 13. fordulójában.

Fordított az FTC a Kazincbarcika ellen Mezőkövesden

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re nyert vasárnap a Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga

Gyirmóti kiütés Komáromban – NB III-as eredmények

A 15. fordulót játszották le az NB III-as csapatok országszerte. Az Észak-Keleti csoportban az Eger

YouTube csatorna