Közösségi oldalak

Belföld

Idegenben nyert a Ladány, gólzápor Mezőhegyesen – Megyei foci eredmények!

Megye I. osztály, rájátszás, 8. forduló

Felsőház

Gyulai TFC–Körösladány MSK 1–2 (1–0)
Gyula, 150 néző. Vezette: Romániából.
Gyula: Molnár – Nagy S., Repinsky, Kukla Zs., Nagy G., Kovács Zs., Trescsula, Bánfi, Nyéki, Palik, Radics. Csere: Zsilák Máté, Magyar, Vágási, Kiss T., Zsilák Mátyás, Oláh A. Edző: Sajben Gábor.
Körösladány: Farkas Zs. – Ruzsa, Wéber, Bakk, Szántó, Csicsely, Murvai, Zelenyánszki, Czirok, Burai, Talpalló. Csere: Nagy B., Milek, Kisari, Farkas J., Urbán, Szabó M., Malkócs. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.
Gólszerző: Nagy G. (7. – 11-esből), ill. Wéber (65. – 11-esből), Czirok (77.).
A gyulaiak a gyors gól után az eredmény óvására rendezkedtek be, a Körösladány átvette az irányítást, két nagy helyzete azonban nem állította megoldhatatlan feladat elé Molnár kapust. Szünet után a csereként beálló Kiss Tamás előtt adódott lehetőség hogy növelje a hazaiak előnyét. Ehelyett egy jogos büntetőből egalizált a bajnokcsapat. A folytatásra nyomás alá helyezte a házigazdákat, és egy visszapasszolt labdából a Gyuláról Ladányba került Czirok közelről bebiztosította a vendégcsapat sikerét. A hazaiak próbáltak egalizálni, de ekkor már nem volt bennük kellő átütőerő. (V. Gy.)

Sajben Gábor: – Le a kalappal a srácok előtt! Kellő tisztelettel újra szoros meccset játszottunk az abszolút bajnok ellen. Az év eleje óta elvégzett munka egy ezüstéremmel ajándékozott meg bennünket.

Ekker Attila, Futaki Krisztián: – A tabella a bajnokság ezen szakaszában nem hazudik. Gratulálunk a Gyula ezüstérméhez! Ma is megnehezítették a dolgunkat, bizonyították, hogy rászolgáltak. Vincze Gyula

Szarvasi FC–Orosházi MTK-ULE 4–4 (1–3)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Szarvas: Babák – Zima, Polonszki, Furár, Magyar, Bány, Pilán, Deli, Kiri M., Juhász, Simon R. Csere: Kollár, Klimaj, Moleri, Varga I., Czvalinga, Lénárt. Edző: Somogyi János.
Orosháza: Marunák – Varga P., Kasuba, Dajcs, Vincze, Harangozó, Szabó Á., Csőke, Fehér, Miszlai, Gedó. Csere: Németh, Selmeczy, Janicsek, Czinkóczi. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.
Gólszerző: Kiri M. (39.), Bány (50., 68. – 11-esből), Juhász (94.), ill. Fehér (32.), Polonszki (34. – öngól), Szabó Á. (45+2.), Miszlai (77.).
A bajnokság bronzrangadójának első harmadában nem igazán boldogultak egymással a felek, azt követően viszont felpörögtek az események. Egy szabadrúgásból elért találattal, majd egy öngóllal megnyugtató előnyre tett szert az Orosháza, amire érkezett ugyan hazai válasz de egy újabb védelmi kihagyást kihasználva, magabiztos előnnyel térhetett pihenőre a vendégcsapat. A szarvasiak a folytatásban is az eredmény után futottak, támadóik gólképtelenségét ezúttal a védők orvosolták. Bány duplájával összejött az egyenlítés, azt követően a fordítás is levegőben lógott, Miszlai büntetője azonban a régi mederbe terelte vissza a meccset. A házigazdák próbálkozásai a hosszabbításban hozták meg az eredményt, amikor Juhász révén egalizáltak, ezzel pedig nagy lépést tettek a harmadik hely megszerzése felé. (L. J.)

Somogyi János: – Ha minden héten négy-öt gólt kapunk a védelmünk figyelmetlensége miatt, akkor nagyon nehéz lesz a céljainkat elérni.

Buza Barnabás, Kvasznovszky József: – A mérkőzés összképe alapján itt hagytunk két pontot. Ha a védelmünket rendbe rakjuk, akkor az ilyen mérkőzéseken a jövőben sikeresek leszünk. Kepenyes György

Fotó: Babák Zoltán

Nagyszénás SE–Okány KSK 4–1 (2–0)
Nagyszénás, 110 néző. Vezette: Maurer János.
Nagyszénás: Magony – Darida, Simon L., Kolozsvári, Kukovecz, Vili, Libor, Rafaj, Nagy Sz. D., Kovács L., Márk. Csere: Lévai, Godár, Kókai Á., Leszkó, Deák, Tari, Juhász, Frankó. Játékos-edző: Juhász Norbert, Vili Máté.
Okány: Kurta – Szabó R., Bondár, Boros, Bogár, Vincze D., Tokjai, Kollát, Szarka, Szalazsán, Tövisháti. Csere: Kopács, Baksai, Komlósi, Bogár, Komódi. Edző: Szabó László.
Gólszerző: Darida (28., 45. – mindkettőt 11-esből), Nagy Sz. D. (57.), Kókai Á. (89.), ill. Komódi (84.). Kiállítva: Tövisháti (85.).
Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő. Több helyzet is kialakult mindkét kapu előtt, de a nagyobbakat inkább a hazaiak dolgozták ki. Ezek során az okányi védők kétszer is buktatták Nagyot a 16-oson belül, a jogos büntetőket pedig Darida mindkét esetben gólra váltotta. Szünet után támadóbb szellemben kezdett az Okány, de a mezőnyfölényét nem tudták gólra váltani. Később kiegyenlített lett a játék. A hazaiak sikerének kulcsa az egész mérkőzésen nagyon élő Nagy Szabolcs játéka volt, akinek a vezérletével nem volt kétséges a szénásiak győzelme. (A. G.)

Juhász Norbert, Vili Máté: – Ha kellett, futballoztunk, ha kellett, szenvedtünk, de összességében megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Varju Richárd alelnök: – Két egyéni hiba, két büntető és a mérkőzés érdemi része a szünetig le is zárult. Meddő mezőnyfölénnyel sehol nem lehet pontot szerezni. Asztalos Gábor

Alsóház

Sarkadi KLE–Jamina SE 0–5 (0–2)
Sarkad, 60 néző. Vezette: Kovács Antal.
Sarkad: Gyebnár – Kovács I., Oláh G., Jánki I., Szilágyi L., Farkas M., Kálló, Szabó G., Hrabovszki, Diósi, Mezei. Csere: Csiki, Széplaki, Urbán, Kovács A., Hollósi, Jánki M. Edző: Balogh Csaba.
Jamina: Démusz – Kardos T., Mészáros, Gál, Ulrich, Kardos L., Miklya, Szaszák, Papp D., Zelenyánszki K., Bencsik. Csere: Ángyán, Ursz, Leszkó, Zelenyánszki A., Lipták-Pikó, Bereczki, Kovács I. Edző: Pozsár Gábor.
Gólszerző: Miklya (12., 26. – 11-esből, 49., 66.), Kardos L. (74.),
Az első félidő a rutinos jaminaiak fél gőzzel játszva is megnyugtató előnyt szereztek, mert a gólkirályuk vezérletével remekül csaptak le a sarkadi fiatalok egyéni hibáira. A második félidőben sem változott a játék képe, egy rossz hazaadásból háromra nőtt a különbség a csapatok között. A folytatásban viszont fellendült a Kinizsi, de két ziccert is elhibázott, ami ismét visszavetette, így alakult a végére a vendégek magabiztos sikere. (K. Zs.)

Balogh Csaba: – Sajnos egyéni hibákból kaptuk a gólokat és beálltunk az állófutballt játszó jaminaiak ellen, csak éppen náluk ott volt a rutin és a sérülten játszó Miklya, aki ha labdához ért, gólt lőtt. Fejben még sok játékosnak kell javulnia.

Pozsár Gábor: – Sportszerű mérkőzésen, megérdemelten nyertünk. B. Cs.

Szabadkígyósi SZSC–Gyomaendrődi FC 2–1 (2–1)
Szabadkígyós, 80 néző. Vezeti: Bálint Attila.
Szabadkígyós: Dolezsán – Sebestyén A., Frankó, Magyari, Mohácsi, Alb, Ancsin, Szabó Z., Sebestyén M., Faragó, Ökrös. Csere: Maglóczki, Lászk. Játékos-edző: Szabó Zoltán.
Gyomaendrőd: Vastagh – Bartik, Forgács, Szilágyi B., Pásztor, Szabó P., Hunya, Barna V., Piss, Hanea, Sebők. Csere: Soczó, Mile, Kovács A., Valach, Dávid. Edző: Kovács Gyula.
Gólszerző: Sebestyén M. (22.), Ökrös (40.), ill. Hanea (13.),
A gyomaendrődiek kaptak hamarabb lábra és egy hazai védelmi megingást kihasználva a vezetést is megszerezték. A gól után magára találta hazai gárda és egy szabadrúgás kombinációból egyenlített, majd a szünet előtt a fordítás is összejött, egy védelmi hibát kihasználva. A második 45 perc során inkább a küzdelem dominált. A vendégek próbáltak egyenlíteni, de erre a kígyósiak nem adtak lehetőséget, és a küzdeni tudásuk alapján nem érdemtelenül szerezték meg első tavaszi sikerüket.

Ifj. Szabó Zoltán: – A mérkőzés elején bennmaradtunk az öltözőben és kellett húsz perc, hogy felébredjünk. Akarásban tényleg jobbak voltunk és úgy gondolom, megérdemelten nyertünk.

Kovács Gyula: – A mai a mérkőzésen nem voltunk elég koncentráltak, sok hibával játszottunk. A kígyósiak jobban akarták a győzelmet. Volt két olyan eset, ami kiállítást érdemelt volna. Szabó Zoltán

Csabacsűdi GYLSE–Szeghalmi FC 1–4 (0–2)
Csabacsűd, 110 néző. Vezette: Telek András.
Csabacsűd: Rohony – Pecznik, Viszkok Cs., Viszkok D., Sovány, Rafaj, Bakró, Sándor, Gyurik, Kasik, Urbancsok. Csere: Kugyela, Pecnyik, Gerhát, Kiss G., Mojzsis, Jelen. Edző: Sechna Gábor, Kiri Mihály.
Szeghalom: Nagy Sz. – Tatár, Vincze L., Takács J., Szalóczi, Marton, Seres, Hajdu, Szabó G., Barna, Fazekas. Csere: Mészáros, László L., Turi. Edző: Boruzs István.
Gólszerző: Urbancsok (73.), ill. Szalóczi (36.), Seres (39.), Mészáros (76.), Szabó G. (88.).

Sechna Gábor: – Saját magunkat vertük meg. Megérdemelt vendéggyőzelem született.

Boruzs István: – A mérkőzés egyes részeiben jól, egyes időszakaiban szenvedősen játszottunk. Az akarat rendben volt, de a taktika betartásával nem mindig voltam elégedett. További sok sikert a hazai együttesnek! Gazsó Péter

Megye II/A osztály, 23. forduló

Végegyházi SE–Békéscsabai MÁV SE 3–0 (0–0)
Battonya, 30 néző. Vezette: Baráth János.
Végegyháza: Oláh Z. – Répási (Lugasi J.), Dajcs, Zsuzsa (Szász), Bagyinszki (Kocsis B.), Bozsó, Dócza, Kurta, Tanner, Mátó (Lugasi M.), Szlovák (Solymoskövi). Edző: Balázs József.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Lévai, Hoffmann, Mazán, Morva, Tóth G., Takács K., Turcsek, Nánási (Sárvári), Bánlaki, Demeter (Sipiczki). Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Bozsó (58.), Répási (79.), Lugasi M . (83.).
Kezdettől a listavezető dominálta a játékot, de az első félidőben nem tudta kijátszani a vasutasok védelmét. Szünet után már a gólokkal sem maradt adós a Végegyháza, a csabaiak előtt egyetlen komoly helyzet adódott, az viszont kimaradt, így végül az éllovas biztosan gyűjtötte be a három pontot. (O. I.)

Balázs József: – Nagyon gyenge mérkőzésen, megérdemelt három pontot szereztünk.

Dohányos Zoltán: – Az első félidőben jól tartottuk magunkat, azután a jobb erőnlétben lévő hazaiak bedaráltak bennünket. Köszönöm mindenkinek a mai hozzáállást! V. I.

Dévaványai SE–Medgyesbodzás SE 2–6 (1–2)
Dévaványa, 70 néző. Vezette: Barta Tibor.
Dévaványa: Szász – Pap Á., Papp K. (Pelyva), Katona (Szarka), Feke (Séllei), Szabó E., Horváth B. (Végh, Nagy I.), Nyíri J., Szalai, Juhász P., Papp V. Játékos-edző: Bereczki Árpád.
Medgyesbodzás: Véha – Kelemen (Zsibrita), Juhász K., Dunai (Friderikusz), Nagy L., Balogh G., Serbán, Kovács Zs. (Fülöp), Sódar, Novák, Varga V. (Csepregi). Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Papp K. (10.), Szabó E. (68.), ill. Varga V. (7.), Horváth B. (14. – öngól), Novák (57., 88.), Dunai (60., 72.).
Hasonló képességű csapatok csatája zajlott az első 45 percben, melyet egy öngól billentett a vendégek javára, bár a ványaiak előtt adva voltak a helyzetek akár a fordításhoz is. Mivel a kapu előtt szünet után is a bodzásiak voltak eredményesebbek, ezért nem érdemtelenül vitték el a három pontot.

Bereczki Árpád: – Sok hiba elől, sok hiba hátul, az eredmény önmagáért beszél. Megérdemelt vendéggyőzelem.

Mazán Zoltán: – A mérkőzést nem úgy kezdtük, ahogy elterveztük, de a korai gólunk egy kis rendet tett a fejekben. A második gól meghatározó volt, ezután mindkét csapat győzelemre játszott, de nálunk volt az előny, és ezt magabiztos győzelemre tudtuk váltani. P. S.

Fotó: Erdős Csaba

Mezőkovácsházi TE–Csanádapácai EFC 3–1 (3–1)
Mezőkovácsháza, 80 néző. Vezette: Nagy Zoltán.
Mezőkovácsháza: Csicsely – Kopócs, Györgyi, Csende (Simondán), Fenyves, Lestyán (Laduver), Bíró, Mittnacht, Matuz T. (Kócs), Sódar, Varga G. (Szeles). Játékos-edző: Bíró Tibor.
Csanádapáca: Csonka – Bozsó G. (Tassi Zs.), Gyallai, Mag, Erdélyi, Bozsó M., Rakonczai, Vígh R. (Mazula), Kasza, Dajka, Szűcs K. Edző: Szikora Pál.
Gólszerző: Györgyi (1., 12.), Mittnacht (20.), ill. Erdélyi (19. – 11-esből),
Erős első húsz percet produkáltak a csapatok, a hazaiak már a 30 másodpercben megszerezték a vezetést, amit Györgyi gyorsan meg is duplázott. A vendégek egy büntetővel szépítettek, de a következő támadásból Mittnacht távolról válaszolt. A második játékrészben a hazaiak sorra hagyták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, érezhetően ott volt még a lábakban a szerdai kupameccs. A szimpatikusan küzdő vendégek mindent megtettek, de a kovácsháziak magabiztos tartották otthon a három pontot.

Bíró Tibor: – Ezt a győzelmet Varga Gabi és családjának ajánljuk.

Szikora Pál: – Ma ennyire futotta. Berka István

Békésszentandrási HMSE–Orosházi MTK-Rákóczi 4–1 (3–0)
Békésszentandrás, 80 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Békésszentandrás: Wéber – Bencsik (Boér), Olasz István, Filyó, Mochnács (Kozák), Balázs, Kovács N. (Dernovics), Lós, Virág, Olasz Imre (Sztricskó), Balogh M. (Nemcsényi). Játékos-edző: Boér Zsolt.
Orosháza: Dobozi – Szabó Gy., Bok (Dobi B.), Rácz A., Buza, Nalesnyik, Ordó, Nagy D., Szabó T., Kocsis, Halász. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.
Gólszerző: Olasz Imre (12.), Balázs (20.), Virág (29., 83.), ill. Buza (88.). Kiállítva: Kocsis (81.).
A mezőnyben kiegyenlített játék folyt az első félidőben, de míg a vendégek meddően támadtak, addig a szentandrásiak jó ütemben szerezték a gyors ellenakciókból elért találataikat. A térfélcserét követően a nagy meleg miatt visszább vettek a csapatok, a házigazdák azonban stabilan őrizték meg az előnyüket, a vendégek szépségdíjas szabadrúgásból szépítettek a végén. (V. I.)

Boér Zsolt: – Több hét után végre megéreztük a győzelem ízét. Az első félidőben szebbnél-szebb gólokat lőve magabiztos előnyt szereztünk, kár, hogy a második félidőben visszaesett a játékunk. Virág Imre

A szentandrási támadók négyszer vették be Dobozi kapuját, az orosháziak válasza pedig Buza Barnabás (balról) révén érkezett. Fotó: Babák Zoltán

Mezőhegyesi SE–Kunágotai TE 13–1 (8–0)
Mezőhegyes, 50 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Mezőhegyes: Varga P. – Isaszegi M., Varga T., Szabó Zs., Balogh D., Zsilák, Rotár (Pálhidai), Karancsi (Szabó I.), Boros, Faragó, Isaszegi B. Edző: Ács Levente.
Kunágota: Csomós – Kiss Cs., Kecskés, Juhász P., Multyán Cs. (Borbély), Sárvári M. (Hajdú Á.), Kovács A., Sirkó, Sárvári Á., Balog A., Csatlós (Balogh E.). Edző: Multyán Lajos.
Gólszerző: Karancsi (2.), Zsilák (5., 14., 43., 73.), Faragó (16.), Isaszegi M. (28., 38., 62.), Rotár (37., 55.), Pálhidai (60.), Isaszegi B. (84.), ill. Borbély (56.).
A mérkőzés elején esett két gyors hazai gól elbizonytalanította a vendégcsapatot, illetve megadta a hazaiak önbizalmát. Az első félidőben szinte felbillent a pálya a határvárosiak olyan presszió alatt tartották a látogatókat, ami az eredményben is érvényre jutott. Szünet után is egyoldalú játék folyt, csak az volt a kérdés, meddig jutnak a hegyesiek, a vendégek próbálkozásiból csupán szépítésre futotta. (Sz. J.)

Ács Levente: – Gratulálok játékosaimnak a mai győzelemhez!

Multyán Lajos: – A mai mérkőzésen se fejben, se testben nem voltunk a pályán. Ilyen arányban is megérdemelt a hazai győzelem. Perlaki János

Mezőberényi LE–Mezőmegyer SE 1–3 (1–2)
Mezőberény, 60 néző. Vezette: Fűri Imre.
Mezőberény: Rau – Fazekas, Kéki (Buczkó B.), Tóth J., Tóth Cs., Durkó, Jónás (Kajlik), Burai, Zsíros, Kanó, Benyovszki J. Csere: Balogh L. Edző: Benyovszki Róbert.
Mezőmegyer: Kun – Szabó T. (Pusztai), Barkász, Horváth B., Lukács (Fehérvári), Kecskeméti, Balogh M., Séllei, Tóth G., Kovács P., Balog K. Edző: Zsiros György.
Gólszerző: Jónás (36.), ill. Lukács (3., 73.), Kecskeméti (38.),
Egy védelmi hibát kihasználva szerzett vezetést a Megyer a találkozó elején. Ezt követően átvette az irányítást a Berény, a játék inkább a vendégek térfelén zajlott. Egy kontrajáték után egyenlítettek a házigazdák, de az örömük nem tarthatott sokáig, egy újabb hátsó megingásukat ismét góllal büntették a vendégek. A második félidő lagymatag tempóban zajlott, a hazai próbálkozásokat semlegesítették a védők. A pontszerzés reményében kinyíltak a berényiek, ezt kihasználva bebiztosította a győzelmet a vendégcsapat, amely meg is elégedett ennyivel. (B. L.)

Benyovszki Róbert: – Ha meg lett volna a meccslabdánk, akkor egy szép bravúrt is elérhettünk volna, de tudjuk, hogy a fociban a „ha” nem létezik.

Zsiros György: – A szerdai kupameccs után tudtuk, hogy nehéz találkozó vár ránk a szervezett hazaiak ellen, de taktikus és céltudatos játékkal megérdemelten nyertünk. B. R.

Dobozi SE–Tótkomlósi TC 5–0 (1–0)
Doboz, 70 néző. Vezette: Hajdú Dávid.
Doboz: Wagner – Szabó A. (Somogyi), Pojendán, Sztojka Zs. (Barcsay), Szabó D. (Roszik), Tímári, Szabó L. (Orodán), Lukucz, Balogh Á., Szigeti J., Sztojka N. (Mészáros). Játékos-edző: Barcsay Attila.
Tótkomlós: Asztalos – Keszeli, Kocsis, Borbás, Sánta, Sós, Garai (Zádori), Baliga D., Balogh T., László, Abonyi A. Edző: Papp Lajos, László Dávid.
Gólszerző: Pojendán (26.), Lukucz (47.), Roszik (66.), Barcsay (70.), Mészáros (90.).
A dobozi együttes meddő mezőnyfölényben játszotta végig az alacsony színvonalú első félidőt. A vendégek alaposan megszervezték a védelmüket, egyetlen kivétellel jól állt a lábán a hátsó alakzatuk, támadásban kevés veszélyt jelentettek. Szünet után is a házigazdák kezdeményeztek többet, de ekkor már gólokban is érvényre juttatták a fölényüket. (T. J.)

Barcsay Attila: – Az első félidőben még kicsit döcögött a szekér, de a másodikban már sikerült kihasználni a helyzeteink egy részét, így simán hoztuk a kötelezőt.

László Dávid: – Amíg volt erő, addig bírtuk. A fiúk megérdemelnék már a gólokat. Tobai János

Megye II/B osztály, 23. forduló

Újkígyós FC–Füzesgyarmati SK II 1–0 (0–0)
Újkígyós, 40 néző. Vezette: Sándor Imre.
Újkígyós: Varró – Faragó, Csatlós, Sas, Werner, Csiernyik M., Danczik, Farkas F., Csiernyik A., Gazsó, Prókai. Csere: Zatykó, Horváth R., Burkus, Oláh T., Tóth Z., Szabó M. Játékos-edző: Tóth Zoltán.
Füzesgyarmat: Seprenyi – Dóczi, Mazán, Vámos, Hegedűs, Tóth B., Zs. Nagy, Vígh, Bereczki, Jónás, Kiss B. Csere: Kovács A., Hercz, Polgárdi, Tóth K. Edző: Fábián Ottó Olivér.
Gólszerző: Burkus (86.).

Tóth Zoltán: – Kitűnő játékvezetés mellett, az osztály színvonalát meghaladó mérkőzésen, jó csapat ellen, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a srácoknak!

Fábián Ottó: – Egy inkább döntetlenszagú, jó színvonalú mérkőzésen, egy vitatott lesszituáció döntött. Tóth Pál

Elek USE–Köröstarcsai KSK 2–2 (1–1)
Elek, 120 néző. Vezette: Gyebrovszki György.
Elek: Tar – Dehelán, Oszlács, Sipos, Rostás, Kasznár, Puporka, Barthalos, Nagy L., Nagy Á., Jepure. Csere: Gyulai, Kotroczó, Szelezsán, Sándor, Bíró, Cinkotai, Simonka. Edző: Turcsek Zoltán.
Köröstarcsa: Kardos – Tóth G., Varga L., Balogh Á., Puskás, Machó, Szivák, Nyeste M., Vincze Gy., Hajzer, Hajdú. Csere: Nyeste V., Farkas, Vincze D. Játékos-edző: Farkas Gyula.
Gólszerző: Dehelán (13.), Rostás (68.), ill. Varga L. (28.), Hajdú (71.). Kiállítva: Szivák (54.).

Turcsek Zoltán: – Nem tudom elmarasztalni a csapatot, szinte végig egykapura játszott. A kapufák sem voltak velünk, ötször is telibe találtuk.

Bokorné Kerekes Zsuzsanna szakosztályvezető: – Úgy tűnt, hogy a kiállítás megpecsételi a sorsunkat, azonban másodszor is fel tudtunk állni, és így az egy pontot megszereztük. Dicséretet érdemel az egész csapat. Jó játékvezetés. Hotya Péter

Kondorosi TE–Kaszaper FC 7–1 (3–0)
Kondoros, 160 néző. Vezette: Krisán János.
Kondoros: Gritta – Menárik, Molnár T., Schneider, Szigeti, Szebegyinszki B., Bákai A., Bákai B., Tusjak, Ancsin, Paluska. Csere: Arnótszky, Galát, Viszkok M., Gombár, Korbely, Varga E., Pusztai, Szilágyi. Edző: Janis János.
Kaszaper: Fejes – Kőszegi, Simon, Berényi, Csenki, Dénes, Hatfaludy, Garamvölgyi, Kasza, Bordás M., Pónya. Csere: Gyüre, Papp B., Forgó. Edző: Bordás Sándor.
Gólszerző: Bákai A. (29.), Bákai B. (31.), Paluska (40.), Szebegyinszki B. (47., 54.), Varga E. (65.), Pusztai (81.), ill. Hatfaludy (58.),

Janis János: – Végre megtaláltuk a góllövő cipőnket, így megérdemelt győzelmet arattunk.

Csenki Szilveszter elnök: – Gratulálok a hazai csapatnak! Jankovics László

Csorvási SK–Gádorosi LSE 6–0 (1–0)
Csorvás, 70 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.
Csorvás: Maczák – Gerda V., Zsiga, Lengyel, Szatmári B., Csábi, Varga A., Szemenyei, Könyves, Csicsely, Gyevi-Nagy. Csere: Gerda T., Koszna, Hrncsjár, Ruszin. Edző: Zsiga Róbert.
Gádoros: Belanka – Szokolai, Papp M., Kun Szabó, Mucsi, Kuli, Bódi, Kovács T., Máriás, Szijjártó G., Fejes. Csere: Molnár B., Molnár G., Bús. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Szatmári B. (39.), Gyevi-Nagy (53., 70., 75., 81.), Koszna (86.).

Zsiga Róbert: – A harmadik gólig két jól és harcosan játszó csapat volt a pályán. Ezt követően már csak a gólkülönbség volt a kérdéses. Kiváló játékvezetői hármas!

Bodzás Ádám: – Gratulálok a hazai csapat győzelméhez! Kaszai Károly

Battonyai TK–Békési FC 1–2 (1–1)
Battonya, 100 néző. Vezette: Csikós Ádám.
Battonya: Nagy II T. – Varga K., Janovics, Kovács Z., Kiss Z., Liszkai, Káló, Molnár R., Hrabovszki, Podina, Lipták. Cserék: Erdélyi, Lenti, Mákos, Simon, Kiss D., Ivanov. Játékos-edző: Kovács Zoltán.
Békés: Takács M. – Kis J., Minya, Székely, Római J., Reszelő D., Laukó, Kardos I., Kovács L., Balázs, Mracskó. Csere: Antal, Római T., Benedek, Reszelő J., Király. Edző: Fekete Mihály.
Gólszerző: Podina (3.), ill. Római J. (11.), Kardos (75.).

Kovács Zoltán, Lukács István: – Jobban játszottunk a vendégeknél, a rossz helyzetkihasználásunknak és a játékvezetői ténykedésnek köszönhetően nem szereztünk pontot. Ilyen bírói működés után nehéz higgadtnak maradni.

Fekete Mihály: – Küzdelmes mérkőzésen, értékes három pontot szereztünk. L. I.

Kevermes SE–Kétegyházi SE (12–0) – a második félidőre a Kétegyháza nem állt ki
Kevermes, 90 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Kevermes: Horváth S. – Kovács J., Orosz, ifj. Bauer, Plástyik, Barna, Szabó T., Mag Á., Pain, Lakatos, Kukla D. Csere: Rung, id. Bauer. Edző: Botás Attila.
Kétegyháza: Durkó Á. – Medgyesi, Tapasztó, Lengyel, Darócz, Grósz, Bácsi, Durkó M., Dohányos, Jova. Csere: –. Edző: Szegedi Ferenc.
Gólszerző: Kukla D. (6., 25., 28., 30., 31., 38., 42., 44., 45.), Lakatos (8.), Plástyik (33.), Pain (41.),

Botás Attila: – Mi megtettük negyvenöt perc alatt, amit ilyenkor kell, meg is leptek vele a fiúk. Gratulálok nekik! Kukla Dávid nagy napja. Hibátlan játékvezetés. B. A.

A Körösladány MSK II–Lőkösháza KSK elmaradt, mert a Lőkösháza nem tudott kiállni!

Megye III. osztály, 26. forduló

Zsadány KSE–Medgyesegyháza SE 2–2 (2–1)
Zsadány, 40 néző. Vezette: Vágási Pál.
Zsadány: Fürj – Szilágyi A., Szőrös, Oláh A., Szűcs J., Németh, Szilágyi K., Komódi, Györösi, Bakó K., Bakó A. Csere: Gyöngyösi I., Gyöngyösi K., Csige, Nagy M., Tóth I., Soós. Edző: Czimbalmos Imre.
Medgyesegyháza: Pós – Bácsi, Szigetvári, Deák, Fodor R., Tanner, Nagy Zs., Fodor P., Borbás, Megyeri, Nagy B. Csere: Tassi L., Zsadány, Tóth D., Viczián, Otrok. Edző: Szekeres Tibor.
Gólszerző: Szűcs J. (20., 28.), ill. Nagy Zs. (42.), Fodor P. (63.).

Gerlai SE–Kötegyáni FC 2–4 (1–2)
Békéscsaba, 20 néző. Vezette: Dohar László.
Gerla: Laurinyecz – Gáspár, Kiss Z., Pozsár, Pozsár, Fegó, Egeresi, Csontos, Kovács P., Sóvári, Hévizi, Vrbovszki. Csere: Zdolik P., Hajdú S. Játékos-edzők: Kovács Péter, Mucsi Péter.
Kötegyán: Kiss S. – Balázs Benjamin, Martinecz, Harmati, Balázs Bertalan, Gyebrovszki, Ruzsa R., Füstös, Farkas K., Vasadi, Berke. Csere: Ungor, Csiki, Zdolik M. Edző: Gurzó Sándor.
Gólszerző: Egeresi (9.), Csontos (79.), ill. Vasadi (20., 39.), Gyebrovszki (58.), Farkas K. (82. – 11-esből).

Kamuti SK–Magyarbánhegyesi FC 0–1 (0–0)
Kamut, 90 néző. Vezette: Krcsméri Milán.
Kamut: Gulyás – Gilik, Tóth F., Tarkovács, Tusjak, Szabó I., Szabó Gy., Máté, Németh M., Szalkai, Dananaj P. Csere: Laluska, Mező, Csávás. Edző: Galát Pál.
Magyarbánhegyes: Németh I. – Bozsár, Varga P., Racs, Kormányos Kristóf, ifj. Kintner, Hegedűs, Kopócs, Földi, Szőke, Matuz P. Cserék: Hankó, Balázs, Vágási. Edző: Kintner János.
Gólszerző: Racs (73.).

Telekgerendási LSC–Sarkadkeresztúri SE 2–3 (0–0)
Telekgerendás, 40 néző. Vezette: Los Raul Csaba.
Telekgerendás: Jámbor – Spitzer, Szabó K., Andó, Hrabovszki J., Tóth L., Kovács M., Orjestyik, Ránkli M., Tímár, Brhlik. Csere: Marik, Susánszki, Dobra, Nyemcsok. Edző: Onáka Zoltán.
Sarkadkeresztúr: Kóra – Patka J., Tóth I., Molnár M., Rozsi, Nikula, Szalazsán, Szabó Milán, Patkás D., Szabó II M., ifj. Zsoldos. Csere: Pulyka, Szilágyi Z., Zsoldos, Szabó I M. Játékos-edző: Szabó I Mózes.
Gólszerző: Szabó K. (54., 85.), ill. Szabó Milán (48. – 11-esből, 88.), Zsoldos (83.).

Békéssámsoni SK–Mezőmegyer SE II 0–5 (0–3)
Békéssámson, 30 néző. Vezette: Csikós Ádám.
Békéssámson: Nagy Zs. – Bödös, Vörös, Baliga I., Krajcsovicz, Valki, Csenki, Kriván, Arany, Godó Á., Baliga A. Csere: Atyimás, Harsányi Tamás. Játékos-edző: Godó Imre.
Mezőmegyer II: Engelhardt – Jova, Egeresi, Vozár O., Hajdú P., Zsibrita, Moka, Erdélyi, Dávid, Kőszáli, Zsidek. Csere: Tóth Á., Czinanó, Rajeczki, Megyeri. Edző: Hajdú Péter.
Gólszerző: Kőszáli (25., 66.), Moka (38., 41.), Zsibrita (81.).

A Bucsa SE–Pusztaföldvári SZSE mérkőzés elmaradt, mivel a Pusztaföldvár időközben visszalépett.