

Fotó: Daru Andrea
A füzesgyarmati labdarúgócsapat elveszítette az NB III-as bajnokság vasárnapi 16. fordulója szomszédvári derbijét Hajdúszoboszlón. Bár a sárréti együttes az első félidőben magabiztos előnyre is szert tehetett volna, a lehetőségeiből nem született gól, szünet után pedig a házigazdák jól használták ki a hátul elkövetett gyermeteg hibáikat.
Az első félóra aktív mezőnyjátékkal telt a helyenként mély talajú pályán. A 12. percben Máté lövésénél Fildannak, a 25. minutában Pataki tekerésénél a hazai hálóőrnek kellett nagyot nyújtóznia. A játékrész utolsó harmadában veszélyesebbé vált a vendégcsapat, csak Mészáros kapus bravúrjainak köszönhetően maradt érintetlen a szoboszlóiak kapuja.
A házigazdák eredményesebben kezdték a második félidőt, hamarjában kétgólos előnyt szereztek. Az 54. percben Dobi tört előre a jobb szélen, a védők képtelenek voltak megállítani, befelé cselezett, majd 16 méterről kilőtte a kapu jobb felső sarkát, 1–0. Még a bekapott találat sokkhatása alatt álltak a gyarmatiak, amikor az 57. percben a cserként beállt Sütő fejjel vette be Fildan kapuját, 2–0. A mezőnyben nem játszott rosszul a sárréti együttes, ellenben a kapura ekkor már nem igazán tudott veszélyt jelenteni, hátul pedig gyermeteg hibákat vétett, ennek hozadéka volt a 77. percben Máté találata is, aki Barnucz bepasszát kotorta be közelről, 3–0. A végjátékra nem maradt izgalom, a második félidő alapján megérdemelt szoboszlói siker született.
B.M.
NB III-as labdarúgó-mérkőzés
Hajdúszoboszlói SE–Füzesgyarmati SK 3–0 (0–0)
Hajdúszoboszló, 150 néző
Vezette: Takács Ákos (Benkő Róbert, Szilágyi Zsolt).
Gólszerző: Dobi (54.), Sütő (57.), Máté (77.).
Hajdúszoboszló: Mészáros – Barnucz (Bódis, 89.), Fenyőfalvi, Vincze, Éles (Sütő, 55.) – Csiki, Kónya – Dobi (Szabó L., 76.), Kis Sz. (Szathmári, 55.), Lukács (Drobina, 76.) – Máté. Vezetőedző: Csillag László.
Füzesgyarmat: Fildan – Sundas (Molnár Sz., 77.), Lippai, Raducu, Pataki – Achim Á., Borbély – Achim S., Oltean, Bereczki (Szántó, 46.) – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.
