Közösségi oldalak

Sport

Idegenbeli győzelemmel folytatta jó sorozatát a Békéscsaba

Fotó: vasasfc.hu

Idegenbeli győzelemmel folytatta szereplését az NB III.-as bajnokság Dél-keleti csoportja élén álló Békéscsaba 1912 Előre gárdája. A lila-fehérek a Vasas tartalék együttesét múlták felül, és mivel a második helyen tanyázó ESMTK döntetlenre végzett, így a lilák 7 pontnyi előnnyel várhatják a tavaszi idényről előrehozott két fordulót.

A lendületes csabai kezdés már az első húsz percben több helyzetet eredményezett, de ezek két kivétellel elkerülték a kaput, a pontos lövéseket pedig Horváth hatástalanította. A félidő középső szakaszában már egykapuzott az Előre, csak az volt a kérdés, mikor töri meg a hazai fiatalok ellenállását. A 27. percben jött el az ideje, amikor Zádori fejelt 7 méterről a jobb sarokba Geiger bal oldali beadását. A Vasas egycsapásra támadóbb focira váltott, kiegyenlítettebbé vált a labdabirtoklás, de helyzetek továbbra is kizárólag csabai oldalon akadtak.

A szünetről bátrabb felfogásban futott ki a hazai gárda, Puskás fejese adott komoly munkát Pósernek, a másik oldalon viszont az első lehetőségből gól lett, miután a 61. minutában Zádori egy kapu előtti kavarodásból talált be közelről. A hazaiak továbbra is felvállalták a játékot, és egy felívelt labdánál üresen hagyott Kapornai fejesével nyílttá is tették a meccset az utolsó húsz percre. Akadtak lehetőségek a csabaiak előtt a meccs lezárására, ezzel együtt több meleg pillanatot is át kellett élniük, míg végül megőrizték a három pontot jelentő eredményt.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Vasas FC II.–Békéscsaba 1912 Előre 1–2 (0–1)
Budapest, 150 néző
Vezette: Iványi Gábor (Kondákor Trisztián, Aczél Péter).
Gólszerző: Kapornai (74.), ill. Zádori (27., 61.).

Vasas II.: Horváth K. – Papp, Puskás, Szabó B. (Hős, 89.) – Feledy, Forgó (Mamusits, 83.) – Sztojka, Varga D. (Barkóczi, 46.), Balajti (Rideg, 67.), Kapornai – Molnár Cs. (Farkas J. (46.). Vezetőedző: László András.

Békéscsaba: Póser – Komáromi (Mihály, 67.), Albert, Bora – Hodonicki, Zvara (Farkas M., 67.), Pintér (Máris, 86.), Váradi, Kóródi – Zádori, Geiger (Ilyés, 76.).Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – Kettő-nulláig teljesen rendben voltunk, egyértelműen látszott, hogy jobb csapat vagyunk. Ekkor azonban visszaütött a sok elhibázott helyzet. Magunkra hoztuk a Vasast, így egy magabiztos siker helyett az utolsó pillanatig izgulnunk kellett a győzelemért.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum