Közösségi oldalak

Sport

Győzelemmel kezdte a Fatum-kupát a BRSE!

Nyíregyházára látogatott a BRSE felnőtt csapata, ahol nemzetközi felkészülési torna keretében lehetőség nyílt számot adni, hogy hol tartanak csaknem egy havi munka után.

Ralitsa Vasileva pontja adta meg a találkozó alaphangját, ahol a BRSE rögtön magához is ragadta a kezdeményezést. Tetszetős akciókkal jelentős előnyre tettek szert, a vendégek mestere időkéréssel próbálta megállítani a rohanást. Ennek nyomán csökkent a különbség, de újabb ritmusváltással a BRSE lezárta a szettet.

A folytatásban nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Maribor, azonban minden labdáért szívósan harcoló csabaiak felvették a kesztyűt. 4:4 után, elsősorban Marta Drpa pontjainak köszönhetően fokozatosan felőrölték a szlovén gárda ellenállását. A szett közepén ugyan még kozmetikázott az eredményen az ellenfél, de Bagyinka Fanni okos pontjával lezárták az etapot.

A harmadik szettre változtatott Tóth Gábor, érkezett Kertész Petra, Ceyda Aktas és Maria Oikonomidou. A játék képe nem sokat módosult, rendre néhány pontos csabai előnyt mutatott az eredményjelző, így a felkészülés jelenlegi fázisához mérten remek játékkal, magabiztosan nyerték a mérkőzést.

Folytatás holnap 16 órától, amikor a Fatum-Nyíregyháza–UTE mérkőzés győztesével mérkőzik meg a csabai gárda a tornagyőzelemért.

Fatum-kupa Nemzetközi Felkészülési Torna

Swietelsky-Békéscsaba–OK Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 3:0 (16, 19, 22)
Nyíregyháza
Vezette: Csizmarik, Rácz.

Békéscsaba: Bagyinka 4, Glemboczki 6, Vasileva 17, Drpa 9, Pintér 3, Bodnár 5. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók) , Aktas 4, Oikonomidou 5. Vezetőedző: Tóth Gábor

Tóth Gábor: – Dinamikusan kezdtük a találkozót, az első 2 szett játéka azt mutatja, hogy jó az irány! Nemcsak a fizikai, hanem a mutatott mentális erő is tetszett.”

Bruno Najdic: – Jó mérkőzést játszottunk, a Békéscsaba igazolta jó hírét. Sokat kell még dolgoznunk.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum