Közösségi oldalak

Sport

Edzésnapot tartottak a kick-box vb-re készülő pointfightingosok

A kick-box utánpótlás pointfighting válogatott felkészülési edzésnapot tartott szeptember 10-én, szombaton. Az eseménynek a Halker-Király Team adott otthont csepeli termében, amely – a versenynapokat tekintve – az október 3. és 8. közötti utánpótlás világbajnokságra való felkészülés egyik fontos állomása volt.

A csapatot összekovácsoló edzéseken szinte a teljes utánpótlás (gyerek, kadet1, kadet2, junior) válogatott részt tudott venni. Így közel 70 sportoló, és az őket kísérő klubedzők érkeztek az ország minden részéből. A munkát Csikós Péter szakágvezető és két segítője, Jároszkievicz Krisztián és Debreczeni Dezső edzők irányították, akik az edzésnapot két részre bontották. A délelőtti tréning technikai jellegű, küzdelmi szituációkra épülő, míg a délutáni küzdelmi edzés volt, ahol a különböző klubok különböző korú harcosai mérkőzhettek meg egymással.

A világbajnokságra való felkészülésben a sportolók kiváló formát mutattak, ami köszönhető a nyári felkészítő tábornak, valamint a klubokban zajló magas szintű munkának is. A fiatalok fizikai és mentális állapota megfelel a felkészülési periódusnak és nagy reményekkel kecsegtet a világverseny tekintetében.

Gregor László

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum